A 2019-es verseny egyik pályamunkája. Szabó Attila: Fehér gólya feketében (A kép forrása: https://fotopalyazat.magyarorszag.hu/)
Tavaly mintegy 5 ezer jelentkező 17 ezer pályázatot küldött be több mint 21 ezer képpel. A kiírás a nagy sikerre való tekintettel nem változott; a kezdeményezés célja továbbra is az, hogy magas színvonalú fotók segítségével mutassa be Magyarország természeti és tárgyi értékeit, ünnepeit és mindennapjait, mindazt, amire a pályázók büszkék a hazájukban, mondta el a Magyarország 365 fotópályázat napokban megtartott, budapesti sajtótájékoztatóján Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke.
Mint hozzátette, a Miniszterelnöki Kabinetiroda által, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben kiírt pályázatra ezúttal is három kategóriában – Természet és táj (egyedi és sorozat), Épített és tárgyi örökség (egyedi és sorozat), valamint Életképek (egyedi és sorozat) – várják a pályaműveket.
A kategóriagyőztesek díja idén is nettó 1 millió forint; a második helyezetteket 500 ezer forintos, a harmadikokat 300 ezer forintos díjjal jutalmazzák. A zsűri szakmai díjain felül minden kategóriában kiosztanak közönségdíjat is, ennek értéke 1 millió forint.
Kaiser Ottó beszélt a pályázat másodlagos céljáról is: egyfajta szakmai közösséget építeni, amelyben profi és amatőr fotográfusok egyaránt megtalálják a helyüket.
A 2019-es verseny egyik pályamunkája. Farkas-Mohi Balázs: Körök (A kép forrása: https://fotopalyazat.magyarorszag.hu/)
Mint hozzátette, a díjnyertes fotók publikálása mellett egy bővebb válogatást is szerettek volna megmutatni a 2019-es anyagból, mert a díjazott képeken felül rengeteg további magas színvonalú felvétel érkezett. A legjobb 365 képből a https://fotopalyazat.magyarorszag.hu honlapon online kiállítás nyílt, most pedig album is megjelent – jelentette be.
Kaiser Ottó elmondása szerint az előző évhez képest egyedül a zsűri összetétele alakult át: Keleti Éva fotográfus és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója mellé a grémiumba Földházi Árpád fotóriporter és Daróczi Csaba fotográfus, a 2019-es pályázat kategóriagyőztese került be, míg az elnök személye nem változott.
Kaiser Ottó az MTI kérdésére elmondta, az eddig beérkezett képek alapján az idei mezőny még színesebbnek és erősebbnek tűnik; a zsűrielnök már most több képet esélyesnek tart a díjra. Nagyobb az érdeklődés is: az első héten több mint 43 ezer érdeklődő kereste fel a pályázat weblapját, és már 1300 kép érkezett be.
A Magyarország 365 fotópályázat beadási határideje október 18., az eredményhirdetés decemberben várható.
(Forrás: MTI)
Érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke.
A Nemzet Művésze díjat 2013-ban alapította az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, hogy méltó módon ismerjék el a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb alkotóit.
A harc napokig tartott, de a túlerővel szemben nem volt esély. November 11-re a forradalom elbukott, és kezdetét vette a megtorlások, kivégzések, internálások korszaka.
A siófoki zsilipek zárt állapotban vannak, az ezzel kapcsolatos félreértést a közösségi médiában megjelent posztok megtévesztő tartalmai okozzák.
Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők hétvégén.
A gazdasági döntések között Gulyás Gergely bejelentette, hogy meghosszabbítják az élelmiszerek és drogériai termékekre vonatkozó árréskorlátot 2026. február 28-ig, valamint további 14 termék kerül be az érintett körbe.
Az Otthon Start támogatott hitel a magyar lakáspiac egyik legnagyobb hatású programjává válhat – nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is.
Orbán Viktor: Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, nem lehet együtt úszni a brüsszeli fősodorral.
Méltatlanul bántak a nemzeti trikolórral a Tisza Párt Békemenet-koppintásán, a Nemzeti Meneten.
Attól függetlenül, hogy egyes országok már évek óta nem állítanak át, az Európai Unióban még érvényben van a kétszeri óraállítási rendszer.
Hamarosan megkezdődnek a fürdőépület ideiglenes kiváltását célzó munkálatok.