Hazai - 2020. szeptember 18., Péntek
#róka #veszettség #vakcinázás #ebzárlat #vakcina

Nébih: októberben ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

Nébih: októberben ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

Képünk archív (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el, közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

Az ország déli és keleti megyéiben október 3. és 18. között zajlik majd a vakcinázás. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti.

A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató jellegű listája a Nébih honlapján érhető el. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a külterületen pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.

(A kép forrása: portal.nebih.gov.hu)

A hivatal közölte, hogy a veszettség fő fenntartói a vörös rókák. A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, a veszettség ugyanis egyaránt veszélyezteti a vadon élő és a házi emlősállatokat, illetve az emberre is veszélyes.

Az immunizálási program eredményességét a Nébih ellenőrzi a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával. Tapasztalataink szerint a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede fogyasztotta el a csalétket, ennek köszönhetően ma már nagyon ritkán fordul elő a betegség az országban.

A veszettség veszélyt jelent a házi emlősállatokra is: a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott - írta a Nébih.

A témában korábban ITT írtunk.

Bővebb információ ezen a linken.

Ebzárlattal érintett települések 2020 őszén.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.


2024. március 20., Szerda

Budapest és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget az ünnepi hosszú hétvégén

Az NTAK adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek.


Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.


2024. január 18., Csütörtök

Tavaly 17 százalékkal nőtt az átlagos foglalási ár

Fürdői miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost, Gyulát, Harkányt, Hévízt és Hajdúszoboszlót.


2024. január 17., Szerda

Postai szolgáltatás indul Zalaszentmihályon

Számítások szerint a zalaszentmihályi postát várhatóan naponta több mint 50 ügyfél veszi igénybe.


2024. január 10., Szerda

Folytatódik a Magyar Falu Program

További támogatásokra számíthatnak a települések.


2024. január 09., Kedd

Márciustól változik a tarifarendszer az állami közlekedésben

Ingyen utazhatnak a Máv-Volán járatain a 14 év alatti gyermekek.


2023. december 28., Csütörtök

Megkezdték a Balaton vizének leeresztését

A sok csapadék hatására december eleje óta nagyjából 19 centiméternyit emelkedett a Balaton vízszintje.


A szilveszteri előfoglalások száma nőtt, többségük legalább 2 éjszakára szól

A vidéki desztinációk közül legtöbben a Balatont vagy a Mátra-Bükköt választják.


2023. november 20., Hétfő

Életet mentett a gondosóra Tolnában

Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.


2023. november 01., Szerda

Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.


2023. október 31., Kedd

A közfoglalkoztatás értékei egy csokorban a Karos Korzón

20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+