Illusztráció (A kép forrása: pexels.com)
Újra önkéntesek segítségét kéri az Országos Mentőszolgálat. Ahogy a koronavírus-járvány első hulláma alatt, úgy most is az OMSZ Központi Irányító Csoport munkáját lehet támogatni. A kooperációban a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt is közreműködik.
Tavasszal az önkéntesek és a csoport munkatársai a hatósági karanténban lévők PCR tesztjének elvégzését előkészítő telefonos diszpécserszolgálatban láttak el feladatot: feldolgozták a háziorvosoktól beérkező vizsgálatkérő lapokat, adatrögzítést végeztek, telefonon kiértesítették a betegeket, valamint rögzítették a visszaérkező teszteredményeket.
A szolgálat október elsején újraindul, és tevékenyen bekapcsolódik a mentésirányítás munkájába.
A szervezők hangsúlyozzák, hogy az önkéntesek
nem kerülnek semmilyen közvetlen kapcsolatba feltételezett beteggel vagy vírushordozóval, csak telefonos egyeztetésről van szó.
A szolgálat ellátására az alábbi feltételek mellett lehet jelentkezni:
Amit biztosítanak:
További információ: Önkéntes tájékoztató
Jelentkezés: ITT
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével