Hazai - 2020. szeptember 20., Vasárnap
#Balaton #turizmus #nyaralás #statisztika #felmérés #Siófok #Balatonfüred #Keszthely #Tihany

A déli part nyerte az idei szezont

A déli part nyerte az idei szezont

Siófok idén is a nyaralók kedvence volt (A kép forrása: gyerekkel.com)

Hétköznap és hétvégén alig volt különbség a vendégforgalomban a Balatonnál. Az éjszakák alapján Siófok, Balatonfüred és Keszthely a dobogós, kirándulni, legtöbben Tihanyban voltak.

Az odalátogatók számában az északi és a déli part versenyét, mintegy 30 százalékkal, a déli part nyerte idén nyáron. A leglátogatottabb desztinációk sorrendben pedig Siófok, Balatonfüred, Keszthely és csak picivel szorult a negyedik helyre Balatonlelle. Mindez a LocSight balatoni piacelemzéséből derült ki, ahogy az is, hogy még mindig a hétvége a nyerő,

de már hétköznap is majd annyian voltak a Balatonnál, mint szombaton és vasárnap.

Nem meglepő módon a hétvégék voltak nyáron a tó legmozgalmasabb napjai.

Ugyanakkor figyelemfelkeltő, hogy a leggyengébbnek számító keddek és a legerősebb szombatok között is csak 36 százalékos a különbség.

Aki az északi parton nyaral, szívesen kirándul a másik partra

A kimutatást közzétevő cég egyik vezető elemzője, Hegedűs Tamás szerint szolgáltatásuk a tömegek mozgásának elemzésén alapuló új megoldás, amely képes térben és időben is meghatározni egy-egy lokáció látogatottságát és pontos összehasonlítást adni bármely területekre vonatkozóan. Ehhez mobileszközökből gyűjtenek bluetooth- és a wifi-jeleket, amelyek segítségével térképet és statisztikákat tudnak készíteni az emberek mozgásáról.

Az így gyűjtött balatoni adatokból az látszik, hogy a látogatók jó része még mindig „elakad” a Balaton „elejénél”.

A Tihanytól a főváros felé eső, jóval kisebb „keleti medence” kötötte le a teljes forgalom mintegy 47 százalékát, amiből Siófok és azonos irányítószámhoz tartozó szűkebb környéke önmagában is 12 százalékot tett ki. Kiderült az is, hogy az északi part látogatói a nyár folyamán nagy számban látogatták a déli településeket is (47 százalék), míg fordítva ez kevésbé volt jellemző, a déli parton megforduló látogatóknak csak 29 százaléka járt északon.

Tihanyt elsősorban az aktív kikapcsolódás, a kirándulások kedvelői választották (A kép forrása: repjegykiraly.hu)

Siófokon és Füreden vasárnap reggel ér véget a szombat este

Vannak olyan települések, amelyek nappal igazán népszerűek, nem pedig szálláshelyként. Például Tihanyban és Szigligeten kétszer-háromszor annyival növekszik nappal a forgalom, mint egy átlagos balatoni településen.

Ilyen szempontból, Tihany volt a legnépszerűbb az idei szezonban.

Mivel pedig kevés rendezvény volt nyáron, az is könnyen kimutatható volt, hogy melyik okozta a legnagyobb forgalomnövekedést. Az 52. Kékszalag hétvégéjén kiugrott a város népszerűsége, 30 százalékkal emelkedett a forgalom Balatonfüreden.

Borbély Gábor, a LocSight szolgáltatás másik vezető elemzője hozzátette: a gyűjtött adatok alapján napon belüli forgalomeloszlást is tudunk számszerűsíteni. A legforgalmasabb órák mindenütt 9:00 és 16.30 közé esnek, bár szombaton a nappali aktivitás egészen 22.30-ig kitart, sőt, Siófokon és Balatonfüreden a szombat este átnyúlik vasárnapra. Az északi part kisebb településein az élet hamarabb csendesedik: este 11-kor már csak akkora a forgalom, mint reggel 7 körül.

Július végétől indult be az igazi teltház, sokan 30 napnál is többet töltöttek a Balatonon

Az elemzett adatok is alátámasztották, hogy a koronavírus megváltoztatta az utazási, nyaralási szokásokat, az idei nyár éppen ezért nem is volt szokványos a Balatonnál.

Többen nyaraltak itthon mint máskor, mivel a külföldi utazásoktól sokan tartottak.

A belföldi turizmus nagy nyertese pedig ahogy számítható volt, a Balaton lett. A LocSight adatelemzése alapján, minden hatodik magyar ezt a tópartot választotta, ez azt jelenti, hogy több mint 1,5 millió belföldi vendég volt itt a nyár folyamán.

A legtöbb látogatót a tó július legvégén és az augusztus 20-i héten vonzotta, a látogatószám június elejétől július végéig majdnem lineárisan emelkedett, és a nyár utolsó öt hetében egy magas szinten tetőzött. Az augusztus végi napokban a számok visszaestek a június végi szintekre, majd szeptember 1-jén pont akkora volt a forgalom a tó környékén, mint június első napján. A statisztikák alapján a látogatók 28 százaléka több mint 30 napot töltött a Balatonnál, míg 35 százalék legalább egy hetet, 29 százalék pedig kevesebb mint hét napot.

(Forrás: LikeBalaton)

Még érdekes lehet ...


2025. április 16., Szerda

Nyolcvanegy éve kezdődött a XX. századi rémálom

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.


2025. április 14., Hétfő

Megújult a sportöltöző Iharosberényben

A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.


Elhunyt Dr. Orvos Levente

Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.


2025. április 10., Csütörtök

Orbán Viktor: Folytatjuk az árletöréseket!

2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók


2025. április 04., Péntek

Fagyizni készülsz a Balatonnál? Így alakulnak az idei árak

Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.


2025. április 02., Szerda

80 év fölött igényelni sem kell, megkapják az idősek a Gondosórát

Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.


2025. április 01., Kedd

Zalai érdekeltség az űripari központban

Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.


2025. március 27., Csütörtök

Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés

A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.



2025. március 26., Szerda

2025. március 25., Kedd

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb

A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.


2025. március 24., Hétfő

Nincs több kellemetlen meglepetés?

Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.

+