Hazai - 2020. szeptember 24., Csütörtök
#Magyar Élelmiszerbank Egyesület #kampány #jótékonyság

Együnk Egymásért

Együnk Egymásért

Illusztráció (A kép forrása: pixabay.com)

Együnk Egymásért címmel kilencedik alkalommal indít kampányt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (Élelmiszerbank ) azzal céllal, hogy a beérkező támogatáson keresztül a nélkülözők élelmiszer-ellátást kaphassanak.

A járvány elhúzódó hatása a nélkülözőket kilátástalan helyzetbe hozza. Az Élelmiszerbank célja, hogy a kezdeményezés keretén belül felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre és a nélkülözők segítségére ebben a különösen nehéz időszakban, közölte az MTI-vel az egyesület.

Az év végéig tartó Együnk Egymásért kampányban éttermek, cukrászdák, vállalatok és magánemberek is részt vehetnek.

A csatlakozó éttermek és cukrászdák által kijelölt egy-egy fogás, menü, desszert bevétele most a rászorulók élelmezését segítheti, míg a magánemberek és vállalatok virtuális menük vásárlásán keresztül járulhatnak hozzá a nélkülözők élelmezéséhez.

Az Élelmiszerbank a tavalyi Együnk Egymásért akció négy hónapja alatt gyűjtött adományoknak köszönhetően 141 ezer családon tudott segíteni. A kezdeményezéshez a https://www.elelmiszerbank.hu/egyunk-egymasert honlapon lehet csatlakozni.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2025. március 17., Hétfő

Stabil a Fidesz előnye, veszített népszerűségéből a Tisza

A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.


2025. március 15., Szombat

Orbán Viktor: Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején

Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.


Orbán Viktor: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké

A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.


2025. március 14., Péntek

Az áfa teljes körű csökkentése populizmus és az államcsődöt vetíti előre

Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.


2025. március 11., Kedd

Orbán Viktor: A túlzó árrések miatt korlátozások lépnek életbe a kereskedelemben

A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.


2025. március 09., Vasárnap

Szennyvízkezelési technológiát épít a SZABADICS Építő Zrt. Horvátországban

A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.


2025. március 07., Péntek

Orbán Viktor népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-tagságáról

A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról


2025. március 06., Csütörtök

Fletó, a nemzet showman-je lakóautóba száll, mert kíváncsi a nép hangjára

Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti


2025. március 05., Szerda

Felemelő hetek állnak előttünk. De mit kell tudni erről az időszakról?

Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.


2025. március 02., Vasárnap

Napos, enyhe idő várható a tavasz első hetében

A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.


2025. február 24., Hétfő

Így vehetik igénybe a nyugdíjasok az áfa-visszatérítést

A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével

+