A szeptemberi időszak még kiemelkedő volt a belföldi foglalásoknál, októbertől decemberig azonban 20-35 százalékos lehet a visszaesés az előző évhez képest (A kép forrása: programturizmus.hu)
Zalakaros, Gyula és Eger lesznek a legnépszerűbb úti célok az őszi szünetben és az október 23-i hosszú hétvégén a Szallas.hu legfrissebb előfoglalási adatai alapján - közölte a szállásfoglaló oldal az MTI-vel.
A tavaszi teljes megtorpanást robbanásszerű foglalási kedv váltotta fel a nyári szezon előtt. A Szallas.hu adatai alapján bár júniusban még harmadával kevesebb foglalás volt, mint tavaly, de júliusban már 5 százalékkal, augusztusban pedig 13 százalékkal meghaladták a foglalások az előző évit.
Az árak változása lekövette a szezont: júniusban 7315 forint volt a fejenkénti és éjszakánkénti átlagár, júliusban 8000 forint, augusztusban 8290 forint. A Tisza-tónál 15 százalékkal, a Velencei-tónál 13 százalékkal, a Balatonnál 9 százalékkal drágult az egy főre vetített éjszakánkénti foglalási ár az előző évhez képest - írták.
A közlemény idézi Kelemen Lilit, a Szallas.hu sajtószóvivőjét, aki elmondta: bár a szeptemberi időszak még kiemelkedő volt a belföldi foglalásoknál, októbertől decemberig 20-35 százalékos lehet a visszaesés az előző évhez képest. Az őszi szünet és az október 23-ai hosszú hétvége foglalásai az eddigi adatok alapján 12 százalékkal maradnak alul 2019-hez képest. Ismertetése szerint van érdeklődés a szilveszteri és karácsonyi ajánlatokra, az ünnepi időszakban decemberben 30-a lesz a legtelítettebb, ezt pedig a szenteste követi.
Az utolsó pillanatos foglalások, amelyek nyáron is gyakoriak voltak, az utolsó negyedév eredményeit is javíthatják még, de nehéz időszak előtt áll a hazai turizmus - vélekedett a sajtószóvivő. Meglepőnek nevezte, hogy a lemondási arány július óta a tavalyi szint alatt van, szeptemberben különösen alacsony volt.
Az utolsó negyedév legnépszerűbb úti céljai között van még Hajdúszoboszló, Hévíz, Bük, Siófok, Egerszalók, Visegrád és Lillafüred.
(Forrás: MTI)
Falunap és UAZ-GAZ találkozó.
Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.
A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.
Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.
Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.
Még több napig tart a kánikula.
Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.
Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.
Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.
Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.
Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.
Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.
A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.
A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is.
A Voks 2025 részvételi aránya sokatmondó.