Az XXXLutz bútoráruházlánc - korábban Kika néven működött - hat üzlettel van jelen Magyarországon (A kép forrása: dehir.hu)
A kiskereskedelem egy speciális ágazata a nemzetgazdaságnak, mivel kétszeres munkahelyteremtő erővel bír: amellett, hogy alkalmazottakat foglalkoztat, közvetett módon, a polcain megjelenő termékek előállításában résztvevő ipari szektorban is hozzájárul, hogy minél többen dolgozhassanak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön az XXXLutz Lakberendezési Kft. budaörsi áruházának ünnepélyes megnyitóján.
Cseresnyés Péter kiemelte, hogy Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom folyamatos bővülése a pandémia előtti 81 hónapban, valamint mostani működése is arról tanúskodik, hogy az ágazat jól teljesít és további prosperálásra, stabilitásra számíthat.
Elmondta, hogy az XXXLutz bútoráruházlánc hat üzlettel van jelen Magyarországon. Hozzáfűzte, hogy piacra lépéséhez hozzájárult a kormány által megteremtett stabil, befektetésre ösztönző környezet is, ahol a növekvő bérek is ösztönzik a vásárlói kedvet.
Jürgen Schreder, az osztrák nagykövetség kereskedelmi tanácsosa elmondta, hogy az XXXLutz Lakberendezési Kft. Magyarországon tovább bővíti hálózatát és ma már több mint 700 munkavállalót foglalkoztat. Hozzátette, hogy a cég 1999 óta működik Magyarországon és fontos piacot jelent számukra az ország.
A XXXLutz bútoráruházak korábban Kika néven működtek, októbertől vették fel az új tulajdonos nevét. A Kika áruházlánc korábbi tulajdonosa, az osztrák Signa csoport 2019 májusában jelentette be, hogy eladta magyarországi, csehországi, szlovákiai és romániai üzleteit az XXXLutz osztrák cégnek. Az új tulajdonos Magyarországon a Mömax hálózatot is birtokolja.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jogelőd Kika Lakberendezési Kft. a 2019. szeptember végével zárult üzleti évében 27,5 milliárd forint árbevételt ért el.
(Forrás: MTI)
A kormány úgy döntött, hogy a fűtésszámlákban jelentkező januári többletfogyasztást a kormány a családoktól átvállalja.
Hiába dübörög a turizmus, a vendéglátás jövedelmezősége látványosan romlik – erre a kettősségre reagál a kormány frissen bejelentett intézkedéscsomagja.
Az üdülő 1983-as megnyitása mérföldkő volt: egyszerre nagy számú vendég érkezett Zalakarosra, akik nemcsak a fürdőt vették igénybe, hanem a település szolgáltatásait is.
A kormány figyel a rászorulókra a rendkívüli téli időjárás idején.
Orbán Viktor beszédében konkrét célokat is megfogalmazott a következő kormányzati ciklusra.
A magyar emberek nem akarnak újabb Don-kanyart! Nem akarnak magyar katonákat idegen érdekek mentén, idegen földön feláldozni.
A nyugdíjkifizetések és a téli intézkedések is napirenden voltak a mai Kormányinfón.
A 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
Április 12-én járulhatunk az urnákhoz és mondhatunk ellent mindannak, amit nagyon nem akarunk.
A felsőoktatásban tanulók életútját, tanulását és kitartását segíti az az új pályázat, amelynek keretében 28 milliárd forintot biztosít a kormányzat – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.
A doni katasztrófa nemcsak katonai vereség volt, hanem emberi tragédia is. Tízezrek haltak meg, fagytak meg, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba egy olyan háborúban, amelynek terhét leginkább a közkatonák viselték a politikusok helyett.
Erős csapat, olyan csapat, ami 106 válogatott, magas minőséget képviselő jelöltből áll - mondta a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeiről a miniszterelnök a párt 31. kongresszusán.
Bővül az átalányadó előnye 2026-tól.