(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
A hazai turizmus erősítése érdekében a kormány döntött a SZÉP-kártya idei szabályainak meghosszabbításáról, így a feltöltés lehetősége 2021. június 30-ig a szálláshelyekre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidő alszámlára pedig 135 ezer forint marad, ez éves szinten 800 ezer forintot jelent.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egyelőre bizonytalan, mikor indulhat meg a turizmus külföldre, illetve külföldről, ez vélhetően akkor lesz meghatározható, ha már lesz vakcina. Ugyanakkor jó lenne, ha a belföldi turizmus addig sem állna le, és minél többeknek lenne lehetőségük hazai szállás-, illetve vendéglátóhely igénybevételére - fűzte hozzá.
A kormány továbbra is azt kéri, hogy az emberek ne utazzanak külföldre síelni, legutóbb is ausztriai síelőhelyeken alakultak ki gócpontok.
(Forrás: kormany.hu)
A nyugdíjkifizetések és a téli intézkedések is napirenden voltak a mai Kormányinfón.
A 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
Április 12-én járulhatunk az urnákhoz és mondhatunk ellent mindannak, amit nagyon nem akarunk.
A felsőoktatásban tanulók életútját, tanulását és kitartását segíti az az új pályázat, amelynek keretében 28 milliárd forintot biztosít a kormányzat – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.
A doni katasztrófa nemcsak katonai vereség volt, hanem emberi tragédia is. Tízezrek haltak meg, fagytak meg, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba egy olyan háborúban, amelynek terhét leginkább a közkatonák viselték a politikusok helyett.
Erős csapat, olyan csapat, ami 106 válogatott, magas minőséget képviselő jelöltből áll - mondta a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeiről a miniszterelnök a párt 31. kongresszusán.
Bővül az átalányadó előnye 2026-tól.
A kormány lépcsőzetesen vezeti be a kedvezményt.
Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat.
Orbán Viktor év eleji sajtótájékoztatóján bel- és külpolitikai témákban is markáns álláspontot fogalmazott meg, miközben a kormány eredményeit és a 2026-os választások tétjét is felvázolta.
Adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat.
Jól indul a 2026-os év a nyugdíjasok számára, hiszen a januári 3,6 százalékos nyugdíjemelést, februárban dupla nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első heti részlete követi.