Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovéniában és Belgiumban is meglehet a szükséges aláírás (A kép forrása: irdala.hu)
November 7-én lejár a nemzeti régiók európai uniós védelméért zajló aláírásgyűjtési akció - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés kampányfőnöke elmondta, négy országban további aláírásokra van szükség, de szerinte november 7-ig összejöhet ezekben is a szükséges mennyiség.
Hozzátette, két héttel ezelőtt Spanyolországban nőtt a támogatók száma, és még egy „biztos befutó” van: Horvátország. Ugyanakkor Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovéniában és Belgiumban is meglehet a szükséges aláírás.
Elmondta azt is, az egymillió aláírás csak Erdélyben és Magyarországon már összejött, de nem egyszerű feladat a további országokban is támogatókat szerezni.
Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal, november 7-ig meghosszabbították az aláírásgyűjtési időszakot azon kezdeményezések esetében, amelyek március 11-én már folyamatban voltak.
Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.
(Forrás: MTI)
Idén már 30 baleset történt a MÁV hálózatán vasúti átjárókban, amelyekben tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.
Falunap és UAZ-GAZ találkozó.
Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.
A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.
Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.
Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.
Még több napig tart a kánikula.
Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.
Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.
Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.
Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.
Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.
Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.
A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.