Hazai - 2020. november 04., Szerda
#jótákonyság #autizmus #Jónak lenni jó! #Együtt az Autistákért Alapítvány

Jónak lenni jó!

Jónak lenni jó!

Idén az autizmussal élő gyerekeknek és családjuknak lehet segíteni (Illusztráció, a kép forrása: Canva)

Egész napos műsorfolyam keretében várja december 20-án a felajánlásokat a közmédia a kilencedik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel idén az autista gyermekeket és családjaikat szeretnék támogatni.

Az idei Jónak lenni jó! akcióval egy, az autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához gyűjtenek támogatást, közölte az MTVA Sajtó Osztály kedden az MTI-vel.

A kedvezményezett Együtt az Autistákért Alapítvány célja, hogy egy élhetőbb világot teremtsenek az autista személyeknek, ahol az embertársaik megértik, elfogadják és segítik őket a mindennapi életben. Az alapítvány évek dolgozik az autisták elfogadásáért, számos olyan eseményt szerveztek, ahol edukatív jelleggel is támogatták célkitűzéseiket. Többek között 2018 márciusában létrehozták Közép-Európa első autista vizsgálóközpontját.

A szakmával való folyamatos egyeztetés során arra jutottak, hogy további segítséget nyújthat az érintetteknek egy autista gyerekeket és családjaikat segítő diagnosztikai és terápiás centrum - amelyhez most a támogatást gyűjtik.

Az alapítvány szakmai együttműködő partnere a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a tervek szerint a diagnosztikai és terápiás centrum a XIII. kerületben, az intézet Gyermek téri épületében kap majd helyet.

„Az Együtt az Autistákért Alapítványnál évek óta azért dolgozunk, hogy megkönnyítsük az autisták és családjaik mindennapjait. A világjárvány teljesen felforgatta az ő életüket is. A megváltozott helyzet számukra pedig még nehezebben dolgozható fel, ezért most még több odafigyelésre és segítségre van szükségük. Komoly nehézségekkel kell szembenéznie a jótékonysági szervezeteknek is, ezért különösen hálásak vagyunk, hogy a közmédia felkarolta az ügyünket és a mi alapítványunk lehet az idei Jónak lenni jó! kampány kedvezményezettje. Az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum fontos küldetése, hogy minden itt gondozott gyermek fejlődését személyre szabott terápiás eljárásokkal segítsük a lehető legjobb életminőség elérése érdekében” – hangsúlyozta Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke.

A közmédia fontosnak tartja, hogy a számos szórakoztató, ismeretterjesztő és aktualitásokkal foglalkozó műsorai mellett kiemelt szerepet kapjon a társadalmi felelősségvállalás is a csatornáin. A Jónak lenni jó! az elmúlt nyolc évben már bizonyította, hogy képes az összefogás megteremtésére, most azonban új kihívásokkal kell szembenéznie a szervezőknek - írták a közleményben.

„Amikor nehéz idők járnak, a magyar emberek mindig összefognak, ez az egyik legerősebb erénye a nemzetünknek. Azoknak az embertársaink, akik egyébként is segítségre szorulnak, a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben még nagyobb szükségük van a támogatásra. Hiszem, hogy összefogással idén is hozzájárulhatunk egy nemes ügy sikeréhez. Emellett pedig meg tudjuk ismertetni a közvéleményt a társadalomban egyre gyakrabban előforduló, autizmussal kapcsolatos alapvető kérdésekkel, problémákkal. Nemcsak az anyagi támogatás a fontos, hanem a tudás is. Ennek a kettőnek a birtokában tudunk hatékonyan segíteni. Azért is álltunk az ügy mellé, mert az autizmus ma már társadalmi kérdés, a felmérések szerint megközelítőleg minden ötödik magyar családot érint” – fogalmazott Siklósi Beatrix.

A Kossuth Rádió csatornaigazgatója hozzátette: várják a pénzbeli felajánlásokat mindazoktól a cégektől és magánszemélyektől, akik ezt a célt szívükhöz közel állónak érzik. A műsor újra megkeres olyan művészeket, sportolókat, akik személyes tárgyaik „áruba bocsátásával” szeretnének segíteni az autista gyerekek fejlesztését segítő központ létrehozásában. Ezeket a tárgyakat folyamatosan meg lehet vásárolni. A legértékesebb felajánlások közül néhányat december 20-án árverezésre bocsájtanak. Ezen a napon egy reggeltől estig tartó műsorfolyammal zárul a jótékonysági kampány, amelybe a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik valamilyen formában.

Az adományvonal már él: a 13616-as számot tárcsázva, vagy a 13616-as számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2025. március 26., Szerda

2025. március 25., Kedd

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb

A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.


2025. március 24., Hétfő

Nincs több kellemetlen meglepetés?

Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.


2025. március 19., Szerda

Magyarország történelmének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődött el

Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.


2025. március 18., Kedd

Ezt eredményezte az árrésstop!

A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.


2025. március 17., Hétfő

Stabil a Fidesz előnye, veszített népszerűségéből a Tisza

A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.


2025. március 15., Szombat

Orbán Viktor: Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején

Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.


Orbán Viktor: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké

A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.


2025. március 14., Péntek

Az áfa teljes körű csökkentése populizmus és az államcsődöt vetíti előre

Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.


2025. március 11., Kedd

Orbán Viktor: A túlzó árrések miatt korlátozások lépnek életbe a kereskedelemben

A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.


2025. március 09., Vasárnap

Szennyvízkezelési technológiát épít a SZABADICS Építő Zrt. Horvátországban

A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.

+