(A kép forrása: ilovebalaton.hu)
10 százalékkal nőtt tavalyhoz képest az apartmanok, panziók, vendégházak, valamint a kempingek népszerűsége március és szeptember között. A Google keresési adatai alapján a magyarok nem mondtak le az utazásról idén nyáron sem, azonban szokásaik nagyban változtak.
Ez a változás az úti célok mellett a választott szálláshelyek típusain látszik leginkább – ismertette Valu Róbert, a Google Magyarország iparági elemzője. Hozzátette: bár a turisztikai jellegű kereséseken belül a hotel kategória továbbra is háromszor akkora, mint más szállástípusok,
idén március-szeptemberben tíz százalékkal többen kerestek egyéb szálláshelyet, azaz apartmanokban, panziókban, vendégházakban illetve kempingekben szállást, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A szállás kategória pontos keresési kifejezéseit vizsgálva az is kiderül, hogy a legnagyobb növekedés a vidéki és „nem hotel” típusú böngészéseknél figyelhető meg, ami helyenként két-háromszoros növekedést mutat az előző évhez képest. A legnagyobb növekedést a „wellness faház szállás” (+383 százalék), a „szállás Tisza-tó” (+142 százalék), az „erdei szállás” (+140 százalék) és az „olcsó balatoni szállás” (+129 százalék) keresési kifejezéseknél mérték.
Kiemelte: a vizsgált időszak legnagyobb nyertesei turisztikai szempontból a vidéki úti célok voltak. A Magyar Turisztikai Ügynökség kampányának szintén a magyarok országon belüli utazási kedvének visszaállítása volt a célja.
Hatalmasat nőtt az érdeklődés többek között a Balaton környéki települések közül Badacsonytomaj iránt, ahol 30 százalékkal többen keresték az egyéb szálláshelyeket.
Míg 2019 márciustól szeptemberig csaknem egyenlően oszlottak meg a külföldi és a belföldi úti célokra irányuló turisztikai keresések, addig az idei év jelentős eltolódást hozott ebben az arányban: a Magyarországról indított turisztikai keresések 72 százaléka irányult belföldi célokra, míg a külföldiek 28 százalékra estek vissza.
(Forrás: MTI)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.