Hazai - 2020. november 18., Szerda
#terminál #okostelefon #állami támogatás #kártyás fizetés #online kassza #kereskedő

Terminál nélkül, okostelefonnal is fogadhatnak kártyás fizetést a magyar kereskedők

Terminál nélkül, okostelefonnal is fogadhatnak kártyás fizetést a magyar kereskedők

(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)

A magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat fizetésnél kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a másfél hónapon belül életbe lépő szabályozásnak. Ez kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek - közölte a szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard az MTI-vel.

Az androidos telefonon elérhető szolgáltatást a Mastercard Doppio programja, és a Fizetési Pont SoftPos fejlesztése tette elérhetővé - írták. A SoftPos használatához a regisztráció mellett NFC-chippel ellátott okostelefon kell.

A szolgáltatás használatához 80 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatás is jár - hangsúlyozták.    

Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a SoftPos szükségtelenné teszi más eszközök beszerzését a fizetések fogadásához. Fekete Diána, a Fizetési Pont szóvivője hozzátette, hogy a technológia nem is drágább, mint egy hagyományos POS-terminál használata.

A Doppio program indulása óta a Mastercard már több mint 19 ezer terminált helyezett ki. Emlékeztettek rá, hogy január 1-től az online kasszával rendelkező kereskedőknek biztosítaniuk kell legalább egyféle elektronikus fizetést, a vállalat ezért azt javasolja az érintetteknek, hogy mielőbb kezdjék el az igénylést. 

Még érdekes lehet ...


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.


2024. március 20., Szerda

Budapest és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget az ünnepi hosszú hétvégén

Az NTAK adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek.


Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.


2024. január 18., Csütörtök

Tavaly 17 százalékkal nőtt az átlagos foglalási ár

Fürdői miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost, Gyulát, Harkányt, Hévízt és Hajdúszoboszlót.


2024. január 17., Szerda

Postai szolgáltatás indul Zalaszentmihályon

Számítások szerint a zalaszentmihályi postát várhatóan naponta több mint 50 ügyfél veszi igénybe.


2024. január 10., Szerda

Folytatódik a Magyar Falu Program

További támogatásokra számíthatnak a települések.


2024. január 09., Kedd

Márciustól változik a tarifarendszer az állami közlekedésben

Ingyen utazhatnak a Máv-Volán járatain a 14 év alatti gyermekek.


2023. december 28., Csütörtök

Megkezdték a Balaton vizének leeresztését

A sok csapadék hatására december eleje óta nagyjából 19 centiméternyit emelkedett a Balaton vízszintje.


A szilveszteri előfoglalások száma nőtt, többségük legalább 2 éjszakára szól

A vidéki desztinációk közül legtöbben a Balatont vagy a Mátra-Bükköt választják.


2023. november 20., Hétfő

Életet mentett a gondosóra Tolnában

Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.


2023. november 01., Szerda

Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.


2023. október 31., Kedd

A közfoglalkoztatás értékei egy csokorban a Karos Korzón

20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+