(Fotó: ZAOL/Péter B. Árpád)
Harmadik helyezést szerzett „Az Országház Bora” választáson a Kányaváry Borbirtok 2019-es Pirkadat rozéja, a kis-balatoni borászat így elit klubba került, s még inkább ráirányulhat a figyelem.
A Hévíz Város Bora címmel is büszkélkedő Kányaváry Borbirtok először indult a versenyen, rögtön két tétellel. A dr. Kállay Miklós, a Szent István Egyetem professzor emeritusa, a Magyar Borakadémia tiszteletbeli elnöke által vezetett zsűri pedig a rozék között a legjobb három közé választotta a Pirkadatot, amely így bekerült a Parlament reprezentációs kínálatába.
Az idei seregszemlére 103 borászat 231 nedűvel nevezett, 9 kategóriában. A megmérettetésen elsősorban a Kárpát-medencében őshonos vagy már régen meghonosodott szőlőfajták és tradicionális házasítások kapnak szerepet.
A díjátadó résztvevőit Kövér László házelnök levélben köszöntötte. Változó világunkban egy ország versenyképessége megújulási erejében rejlik, írta. A magyar bortermelés ezt az erőt példázza: az évszázados hagyományok tiszteletben tartása mellett képes volt az állandó megújulásra.
– Az Országház bora válogatás ennek az időtállóságnak, megújulási képességnek és minőségnek a támogatója és hirdetője. A díjnyertes borok a magyar törvényhozás otthonában, a reprezentáció részeként méltó módon képviselik borkultúránkat, ezzel is hozzájárulva nemzetünk önbecsülésének és országunk hírnevének öregbítéséhez. A magyar bor összeköt bennünket egymással és más nemzetekkel, a nagyvilággal – fogalmazott Kövér László.
Szabadics Zoltán, a Kányaváry Borbirtok tulajdonosa az elismerés kapcsán kiemelte:
– Az Országház Bora választás rendkívül jó kezdeményezés, az itt minősült legjobb tételek eljutnak a diplomáciai élethez bel- és külföldön egyaránt, ráirányítva a figyelmet a magyar borra és pincészetekre, ami remek marketinglehetőség. Külön növeli a 3. helyezés értékét, hogy az ítészek Magyarország legjobb borászai, szakemberei közé tartoznak. Egy éven át ott lesz a Pirkadat a Parlament borkínálatában, ami számunkra komoly elismerés és eddigi munkánk visszaigazolása is.
(Forrás: ZAOL/Péter B. Árpád)
Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.