Hazai - 2020. december 10., Csütörtök
#Európai Unió #költségvetés #vétó #vita #támogatás #Európai Tanács #külpolitika

Deutsch: Brüsszelben is ki kell állni a magyar érdekekért

Deutsch: Brüsszelben is ki kell állni a magyar érdekekért

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában, mindez azt bizonyítja, hogy Brüsszelben is ki lehet, sőt ki is kell állni a magyar érdekekért – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Bár a döntés a csütörtöki-pénteki csúcsértekezleten születik, a megelőző konzultációkon a 27 európai ország között teljeskörű egyetértés alakult ki abban, hogy jó és mindenki által támogatható az a megoldás, amelyet a német kormány, az Európai Tanács soros elnöke, illetve a lengyel és a magyar kormány alakított ki – közölte.

Szerinte a két ország szövetsége óriási sikert és eredményt ért el abban, hogy ne lehessen - különösen most, egy minden európai polgár számára megpróbáltatást jelentő járvány idején - feltételekhez kötni az európai uniós támogatásokat.

A politikus magát az elképzelést is embertelen elgondolásnak nevezte, hogy a járvány időszakában, a járvány eddigi negatív hatásainak orvoslására, a gazdasági nehézségek helyreállítását célzó támogatásokat önkényesen meghatározott politikai feltételekhez kössék.

Úgy értékelte: megvédték a magyarok pénzét és megakadályozták azt, hogy „a brüsszeli bürokraták a bevándorlók kötelező, Magyarországra történő betelepítésével vagy áttelepítésével megzsarolják, megzsarolhassák Magyarországot" és csak így juthasson hozzá az ország a jog szerint járó forrásokhoz.

Azt is sikerült elérni, hogy Brüsszel nem alkalmazhat egyetlen tagállammal szemben sem kettős mércét, azaz

nem lehet elvenni újfajta nyugati önkénnyel lebonyolított eljárásban a magyaroknak járó pénzt, nem lehet így egy zsarolási eljárásban ránk kényszeríteni Brüsszel akaratát

– fogalmazott.

Szerinte nemcsak Magyarország és Lengyelország számára győzelem a megállapodás, hanem valamennyi tagállam számára az, mert így vissza tud térni az Európai Unió ahhoz, hogy a sikeres európai együttműködés alapja a hosszútávú alapvető kérdésekben, például a költségvetési kérdésekben történő teljeskörű egyetértés.

A magyarországi baloldal részéről rosszat akartak Magyarországnak, de ez a törekvésük végül most nagy valószínűséggel nem jár eredménnyel – mondta Deutsch Tamás.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2021. június 25., Péntek

GKI: előre törtek a diszkontláncok

Részben új boltok alapításával, részben a többi üzletlánc és egyéni kereskedő vásárlói körének elszippantásával előre törtek a diszkontláncok.



2021. június 24., Csütörtök

Gulyás Gergely: megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió beoltott elérése esetén

Főszabályként belső terekben sem lesz szükség maszkot viselni.


Jövőre a garantált bérminimum is jócskán emelkedhet

A minimálbér tervezett emelése a közvetlenül érintett kétszázötvenezer munkavállalónál sokkal szélesebb körre hat kedvezően, az ezáltal növekvő vásárlóerő pedig az egész nemzetgazdaságot felpezsdíti.


Koronavírus - 69 az új fertőzött, elhunyt 1 beteg

A cikkben mutatjuk a csütörtöki adatokat.


Hollik István: hamarosan kezdetét veszi a 11. nemzeti konzultáció

A kormánypárti politikus szerint Magyarország megerősítése csak akkor lehet sikeres, ha „találunk egyetértési pontokat”.


Július 1-re minden magyarországi fürdő kinyithat

A kormánytól kapott 50 százalékos bértámogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a fürdők munkavállalóik 70-80 százalékát megtartották.


2021. június 23., Szerda

Tetőzik a hőség

Várhatóan csütörtökön tetőzik a hőség, péntektől ugyanis lassú ütemben, de mérséklődik a meleg.


Hungarikum lett a karikás ostor

Sok új elemmel bővült a Magyar Értéktár.


2021 első felében felpörgött az ingatlanpiac

Számos lakás és ház elkelt az elmúlt hónapokban, ugyanakkor folyamatosan csökken az ingatlanhirdetések száma.



Hamarosan felszállhatunk a csisztafürdői kisvonatra

A vasút már a menetrendet is közzétette.


2021. június 22., Kedd

Tiszta Afrika

Szerdán és csütörtökön még folytatódik a hőség, akár 39 fok is lehet az ország egyes részein.



Digitalizálják a közlekedési vizsgáztatást

A teljes körű elektronikus ügyintézés egyszerűsíti a jogosítvány megszerzésének menetét is, a jövőben a gépjárművezetői vizsgára jelentkezést ügyfélkapun keresztül indíthatják el, ahol az autósiskolát is megjelölhetik.


Júliustól Magyarország veszi át a V4 elnökséget

Az egyéves lengyel elnökséget lezáró védelmi miniszteri találkozót rendezték meg június 21-én, a NATO Észak-Keleti Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságán.


2021. június 21., Hétfő

Csúcskísérlet

A következő napokban folytatódik a hőség, melynek tetőzése a hét közepén várható, akkor 37, 39 fok is lehet az ország egyes részein.


Vörös kód: a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 fokot

A riasztás az előrejelzések alapján csütörtök reggel 8 óráig lesz érvényben.


Allergológus: a kánikula felerősíti az allergiás tüneteket

A következő hetekben a fűpollenek, július második felében pedig a gyompollenek, például a parlagfűpollenek terjednek intenzíven.


Koronavírus - 202 az új fertőzött, elhunyt 9 beteg

Kattintson a hétvégi összesített adatokért!


Megtelt a Balaton – hatalmas tömeg a kánikulai hétvégén

Igazi felfrissülést jelentett bemenni a Balatonba, a tűző nappal viszont vigyázni kell!


Az emberek egyre inkább a természetben keresik a kikapcsolódási lehetőségeket

Az emberek egyre inkább a természetben keresik a kikapcsolódási lehetőségeket, amilyenek például a pénteken kezdődött Levendula Hetek programjai - fogalmazott az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Tihanyban, a Balaton-felvidéki Nemzeti


2021. június 20., Vasárnap

Amikor a fagyi visszanyal

A következő napokban olyan hőmérsékleteket mérhetünk, amely már láznak is soknak számít.



2021. június 19., Szombat

Másodfok

Több szempontból is érvényes lehet a következő napokban a másodfok.


Hőség - Vizet osztanak a vasútállomásokon

A nagykanizsa állomás is kaphatnak díjmentesen vizet a várakozók.


Újra 3 hétre módosul a Pfizer második oltásának ideje

Jelenleg kizárólag ezt a vakcinát lehet alkalmazni a 12-18 éves korosztály oltására. 


Online kalauz a legjobb balatoni sörlelőhelyekhez

A magyarországi sörkultúra fejlődésével egyre több olyan vendéglátóhely található a Balatonnál is, amelyek a körültekintően megválogatott borkínálat mellett nagy hangsúlyt fektetnek a változatos sörfajták bemutatására


Július 2-án elindul a nemzetközi vasúti forgalom az Adriára

A vonat idén először korszerű, légkondícionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik.


2021. június 18., Péntek

Utazz ingyen Kajlával!

Díjmentesen vonatozhatnak a KajlaBalaton24 napijeggyel a gyerekek a Balatonra.


Hőség - Szombattól hőségriasztás lép életbe

A következő napokban várható tartós hőség miatt szombattól hőségriasztást adott ki Müller Cecília országos tisztifőorvos.


Koronavírus - 106 az új fertőzött, elhunyt 2 beteg

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli interjújában újra kérte a még be nem oltottakat, hogy éljenek az oltás lehetőségével.


2021. június 17., Csütörtök

Az első hullám

Kezdetét veszi az idei első hőségidőszak, a következő napokban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot.


Algásodást figyeltek meg a Balatonnál

A cikkben mutatjuk a mostani helyzetet.


Koronavírus - 113 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg

Mutatjuk a csütörtöki adatokat!


Idén is földre kell rázni a meggyet, mint tavaly?

A tavalyi év nagyon kedvezőtlen volt a meggytermesztőknek. Idén még bíznak a jobb minőségű meggytermésben.


2021. június 16., Szerda

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete támogatja a 12 év feletti korosztály COVID-19 elleni védőoltását

Az mRNS oltás hatékonysága kiváló a fiatal korosztályban, a variánsok ellen is véd és a járvány őszi fellángolásának rizikója lényegesen meghaladja az oltás esetlegesen előforduló kockázatait.


Közös Agrárpolitika: közeledtek az álláspontok

Most dől el az európai agrárium, és ezzel sok millió ember megélhetése, Európa élelmiszerbiztonságának kérdése.


Koronavírus - 107 az új fertőzött, elhunyt 9 beteg

Már több mint 32 ezer gyermeket regisztráltak oltásra a 12-15 éves koroszztályból és több mint kétszázan már fel is vették az oltást.

#Nagykanizsa

Tesztkonténer Kanizsán

Tesztkonténer Kanizsán

2020. november 20. - Kanizsa

Felismeri ezt a fiút?

Felismeri ezt a fiút?

2020. szeptember 23. - Kék hírek

Pozitív fejleményeket ígérnek

Pozitív fejleményeket ígérnek

2020. szeptember 08. - Kanizsa

Felismerik ezt a férfit?

Felismerik ezt a férfit?

2020. szeptember 02. - Kék hírek

Próbanépszámlálás kezdődik

Próbanépszámlálás kezdődik

2020. augusztus 31. - Murafölde

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

2020. augusztus 28. - Kanizsa

Vérünkben a segítség

Vérünkben a segítség

2020. július 06. - Kanizsa

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

2020. július 04. - Kanizsa

+