Illusztráció (Fotó: MTI)
A katásoknak február 25-ig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés – hívta fel a figyelmet az adóhivatal hétfői közleményében.
Kifejtik, hogy az ONYA-ban a katások jelentős része, mindössze három adat megadásával – időszak, hónapok száma és elért bevétel – online teljesítheti a tavalyi évről szóló elszámolást a február 25-i határidőig. A webes alkalmazás használatához nincs szükség külön segédprogramra, ugyanakkor a korábbi nyomtatványkitöltő (ÁNYK) valamennyi funkcióját biztosítja.
Az adóhivatal hangsúlyozza, hogy
az ügyintézés az ONYA-ban gyorsabb és egyszerűbb, mert az elektronikus azonosítás után az alkalmazás automatikusan betölti a NAV által ismert adatokat, ezért a felhasználónak már csak a tartalmi adatokat kell beírnia.
Az ONYA-ban a saját ügyek intézése mellett meghatalmazottként is el lehet járni – emelte ki a NAV.
Rámutatnak arra, hogy a szolgáltatást azok a katások is használhatják, akiknek a minimális három adaton túl egyéb információkat is meg kell adniuk, vagy százalékos mértékű adót, társasági adót, vagy késedelmi pótlékot kell bevallaniuk. A korábban megszokott automatikus számítások, figyelmeztetések is működnek, és az online fizetés lehetősége is adott.
Az online nyomtatványok köre folyamatosan bővül a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.