(Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Orbán Viktor miniszterelnök a járványhelyzetről és a korlátozások fenntartásának hosszáról ad interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak, aminek az az oka, hogy rekordokat döntöget a halálesetek, a kórházban lévők és a lélegeztetőgépen lévők száma – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.
A miniszterelnök elmondta, hogy ehhez a rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is a szükséges helyekre, most pedig a végzős medikus hallgatók következnek, akik készen állnak arra, hogy részt vegyenek a munkában.
„Jó esély van arra, hogy az iskolákat hamarosan újra lehet nyitni és arra is jó esély van, hogy szabad nyarunk legyen”
– mondta a kormányfő.
A szolgáltatások vannak a legrosszabb helyzetben: a boltok, amelyek be kellett, hogy zárjanak; a szépségápolási szolgáltatások, a fodrászatok. Számukra is igyekszik a kormány bértámogatásokat nyújtani – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta: úgy látják, hogy az oltások számának növelése jelenti a megoldást a vírus terjedésének megakadályozására. Minden héten négyszer, ötször több embert oltanak be, mint az előző héten – hangsúlyozta.
Mivel március 15-én lezárult a nemzeti konzultáció, Orbán Viktor felkérte az operatív törzs tagjait, hogy készítsék el a nyitás lépéseit a válaszokat figyelembe véve.
„Már a nyitási tervvel készülünk” – fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök azt mondta, egyelőre nem tud pontos dátumot mondani, hogy mikortól következhet be a nyitás az első lépése, ez a beoltottak számától fog függeni.
Később lesz döntés a húsvéti szabályokról
A tervek szerint a jövő héten fognak döntést hozni arról, hogy milyen szabályok vonatkoznak majd a húsvéti időszakra.
Húsvétkor más szabályok kell, hogy érvénybe lépjenek, hiszen ilyenkor az emberek útra kellenek, meglátogatják a rokonaikat, meglocsolják a lányokat, asszonyokat. Ezért át kell gondolni, hogy erre most biztonságosan van-e lehetőség
– fogalmazott Orbán Viktor.
Akik átestek az oltáson vagy a fertőzésen, engedményeket kapnak
Ezen a héten Magyarország eléri az egymillió-hatszázezer beoltottat, de Magyarországon körülbelül már több mint félmillióan már átestek a fertőzésen, ezért közel kétmillió ember már védett. Ők valószínűleg hamarosan engedményeket kapnak – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a baloldali ellenzék hozzáállásáról szólva elmondta:
az ellenzék leginkább úgy tudna hozzájárulni a védekezéshez, ha felhagyna az oltásellenes kampánnyal.
Jobban tenné a baloldal, ha hallgatna, de mivel Magyarországon demokrácia van, elvileg mindenki azt mondhat, amit akar, mondta a kormányfő. Ismét felhívta a baloldali politikusok figyelmét, hogy immár bizonyított tény, hogy minél több a beoltott, annál kevesebb lesz a fertőzött.
Az Európai Bizottság nehézkes vakcina-beszerzéséről és az oltóanyagok unión belüli elosztási problémáival kapcsolatban kifejtette: ha a beszerzési szerződéseket nyilvánosságra lehetne hozni, mindenki számára világossá válna, hogy a Bizottságnak fontos szerepe van a vakcinabeszerzésben. Az egyéni beszerzésről a tagállamok lemondtak, mivel úgy gondolták, hogy az uniós, közös beszerzés gyorsabb lenne.
Már bánják a döntésüket, de nem tudják felmondani azt, így már csak azt tudják tenni, hogy egyéb (keleti, orosz, illetve kínai) forrásokból próbál minden állam vakcinát beszerezni
– fogalmazott Orbán Viktor.
Az elkövetkező két hónapban 500 ezerrel kevesebb nyugati vakcina fog érkezni Magyarországra. De Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel jelenleg is azon dolgoznak, hogy a most kiesett félmillió adag AstraZeneca-vakcinát keleti vakcinákkal pótolják, hogy az ország tartani tudja az oltási tervet.
Orbán: Nem vakcinaútlevelet várunk Brüsszeltől, hanem vakcinákat
Egész Európa nehéz helyzetben van, mindenki el van keseredve, lelkileg mindenki megviselt a világjárvány. Ugyanakkor fontos, hogy az újraindításkor nemcsak a gazdaságot, hanem a lelkeket is újra kell indítani.
„Újra kell indítani az embereken a derűt” – fogalmazott Orbán Viktor.
Ehhez szükség lesz a kultúra, a vallásra, az egyház képviselőire is, és ez vonatkozik egész Európára. Az Európai Uniónak ezen kellene dolgoznia, nem az oltottsági útleveleken – mondta.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.
Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról