(A kép forrása: balaton.hu)
Eddig csak a tervek között szerepelt, de most már biztos, hogy idén nagyszombaton veszi kezdetét a balatoni hajózási idény, persze csak a járványügyi előírások szigorú betartásával – nyilatkozta Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója a hirbalaton.hu-nak.
A Bahart honlapján még nincs fent az új hajózási menetrend, de annyi tudható, a szokásos tavaszi menetrend szerint Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalakon közlekednek majd a személyhajók, és ugyan ezen települések kikötőiből, valamint Keszthelyről indulnak majd sétahajók április 3-ától, szombattól.
Várhatóan, miként a tavalyi induláskor, be kell tartani a pandémia miatt bevezetett szigorú előírásokat a hajókon is, amelyek csak korlátozott számban szállíthatnak majd utasokat.
Veigl Gábor korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, a hajóflotta felkészítése megtörténik az induláshoz és a vírushelyzettel kapcsolatos kormányzati intézkedések alapján a cég kikötő-lánca is nyit a megszokott időben, április elején.
A hajózási szezonnyitó ünnep megtartásáról sem mondtak le, amennyiben a vírushelyzet alakulása megengedi, pünkösdkor pótolják a jubileumi, 175. szezonkezdő eseményt.
(Forrás: balaton.hu)
A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.
Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.