A Kis-Balaton természeti értékekben gazdag terület, jelentős része védettséget élvez (A kép forrása: Pixabay)
Jelentős kár keletkezett a hüllők és kétéltűek állományában a két héttel ezelőtti nádastűzben, amikor a nádas lángra kapott Sármelléknél, a 76-os út és a már használaton kívüli vasúti sínek mentén. Mintegy ötven tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai szerint a földön fészkelő madarak még költhetnek az idén, és a nagyvadak is el tudtak menekülni a mintegy 200 hektáron tomboló tűz elől. Azt egyelőre nem tudni, mi vagy ki okozhatta a tüzet, de jó pár nappal a tűz után is ugyanaz a fekete táj tárul a szem elé, nézzék!
Egy mocsárjáró járművet is bevetettek a nehezen megközelíthető, Kis-Balaton lápos területén. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól Kósi Zsolt szóvivő elmondta, hogy az ilyen típusú tüzek többsége emberi gondatlanság következménye. Egy eldobott cigarettacsikk vagy felelőtlen szabadtéri égetés is könnyen okozhat ilyen tüzet.
Kovács Zoltán természetvédelmi őr szerint a nádasok, sásos területek regenerálódni fognak, ki fognak hajtani. De a hüllők, kétéltűek állományában biztos, hogy nagy kár keletkezett, és a madárvilág is károkat szenvedett.
A tűzesetet követően a Balaton-felvidéki Nemzeti Park drónnal is berepült a nehezen megközelíthető, lápos, vizenyős terület fölé. A leégett területen rétisasokat és barna rétihéjákat is megfigyeltek, akik az elpusztult hüllőkből, kétéltűekből táplálkoztak, illetve a kócsagok és a vaddisznók is felkeresték a területet táplálékszerzés céljából – írja a tvkeszthely.hu.
(Forrás: travelo.hu)
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.
Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról