Hazai - 2021. április 22., Csütörtök
#paprika #mag #termékteszt #minőségvizsgálat #Nébih #Szupermenta

Komoly gondokat talált a Nébih a paprikamagoknál

Komoly gondokat talált a Nébih a paprikamagoknál

(A képek forrása: szupermenta.hu)

A tavaszi lendülettel megérkeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) paprika vetőmag teszteredményei is. A szakemberek 23 „tölteni való” étkezési paprika vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta teszten. Két termék esetében gondok adódtak a csírázóképességgel, az ígértnél kevesebb magtömeg és magdarabszám miatt pedig hét esetben kezdeményezi fogyasztóvédelmi eljárás indítását a Nébih az illetékes társhatóság bevonásával, számolt be róla a Magyar Konyha.

Nyaranta leginkább a „tölteni való”, ismertebb nevén TV paprikák a népszerűek hazánkban, így a tavaszi időszakban ezek vetőmagjait tesztelte a Szupermenta. A szakemberek összesen 23 hazai előállítású, „kistasakos”, azaz kiskerti vetésre szánt vetőmagot vizsgáltak meg. Íz szempontjából 14 édes, 5 csípős, valamint 4, a csomagolási információk alapján nem azonosítható termék került a tesztbe.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek megvizsgálták, hogy található-e bennük idegen, paprikától eltérő fajú mag és az esetleges GMO jelenlétet. A Szupermentánál mindig középpontban lévő minőségi mutatók ellenőrzése sem maradt el, ami a vetőmagok esetében a csírázóképesség és a tisztaság vizsgálatát foglalta magában.

Az eredmények alapján

két termék csírázóképessége nem érte el a rendeletben előírt százalékot, s mivel éppen ez a vetőmagok egyik legfontosabb tulajdonsága, a hatósági felügyelők kötelezték a forgalmazókat a termékek boltokból történő visszahívására.

A teljeskörű vizsgálatból a tömegmérés és a magdarabszám vizsgálat sem maradhatott ki, ennek eredményeképp derült ki, hogy hat mintánál a vetőmagok tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges magdarabszám nem felelt meg a jelölésen szereplő adatoknak. A Nébih a problémáról tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.



A Nébih szakemberei a paprika vetőmagok jelölését is ellenőrizték. Ennek során vizsgálták az alapvető termékinformáció meglétét, a származás feltüntetését, valamint egyéb, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelést, például a fajta megnevezését. Szintén ellenőrizték, hogy a vetőmagok a minőséget megóvó és zárt csomagolásban kerülnek-e a vásárlók elé. Megnyugtató, hogy e szempontok szerint mindent rendben találtak az ellenőrök.



A „kedveltségi” vizsgálaton túl, a hivatal szakértői pontozással értékelték, a legfontosabb minőségi mutató, a csírázóképesség laboratóriumi vizsgálatok során kapott eredményeit. Így az összesített rangsor ezúttal a hatósági vizsgálat és a „kedveltségi” vizsgálat összesített eredményei alapján született meg.

Az élen holtversenyben a Rédei Kertimag Amy és a Rédei Kertimag Szentesi piacos fajtája végzett. A második helyezést a Rédei Kertimag Fehér kos érte el, a harmadik pedig a Rédei Kertimag Hétvezér F1 lett.

Még érdekes lehet ...


2025. március 25., Kedd

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb

A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.


2025. március 24., Hétfő

Nincs több kellemetlen meglepetés?

Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.


2025. március 19., Szerda

Magyarország történelmének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődött el

Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.


2025. március 18., Kedd

Ezt eredményezte az árrésstop!

A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.


2025. március 17., Hétfő

Stabil a Fidesz előnye, veszített népszerűségéből a Tisza

A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.


2025. március 15., Szombat

Orbán Viktor: Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején

Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.


Orbán Viktor: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké

A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.


2025. március 14., Péntek

Az áfa teljes körű csökkentése populizmus és az államcsődöt vetíti előre

Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.


2025. március 11., Kedd

Orbán Viktor: A túlzó árrések miatt korlátozások lépnek életbe a kereskedelemben

A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.


2025. március 09., Vasárnap

Szennyvízkezelési technológiát épít a SZABADICS Építő Zrt. Horvátországban

A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.


2025. március 07., Péntek

Orbán Viktor népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-tagságáról

A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról

+