A plakátok országszerte 140 helyen láthatók, és a Magyar Vöröskereszt online csatornáin is megtekinthetők (A kép forrása: voroskereszt.hu)
A kerek évforduló apropóján segítségnyújtó tevékenységük sokszínűségét szeretnék reflektorfénybe állítani, mégpedig „az emberi sorsok ezer arcán keresztül”, amelyekkel nap mint nap találkoznak a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei.
Azt írták, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. együttműködésével megvalósuló kampány nemcsak a humanitárius szervezet 140 évét ünnepli, hanem megragadja az alkalmat arra is, hogy fontos társadalmi helyzetekre, problémákra világítson rá. A plakátok a Magyar Vöröskereszt főbb tevékenységeiből hatot mutatnak be:
nehéz helyzetben lévő vagy bántalmazott emberek, családok segítése, hajléktalanok, fogyatékkal élők és egyedül élő idősek támogatása, katasztrófa-válaszadás, valamint baleseti elsősegélynyújtás.
Az egész ország területén megjelenő plakátok különleges vizuális elemei, amelyek önmagukban is utalnak a szövegben közölt tartalomra, a fővárosban még látványosabban, 3D-ben is megjelennek jónéhány helyen - írták.
A közlemény idézi Somody Zoltánt, a szervezet kommunikációs vezetőjét, aki szerint az évforduló alkalmából azt szeretnék megmutatni, hogy
a mindennapokban milyen sokféleképpen tudnak segíteni a különböző hátterű vagy élethelyzetű embereken, egyben felhívni a figyelmet az általuk végzett munka fontosságára és szükségességére.
A Magyar Vöröskereszt szociális ellátórendszerével, intézményeivel, szolgáltatásaival hosszú évtizedek óta az ország minden pontján jelen van, és támogatja azokat, akiknek szüksége van rá és hozzájuk fordul - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével