Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
Május 28-tól újra lehet lakodalmakat tartani. A hagyományos lagzik és a nagy létszámú esküvők elmaradása számos szolgáltatást érintett, ezért a szakma nagyon várja az idei kezdést és a klasszikus esküvőket.
Most már szinte mindenki visszaszámol, hiszen nagyon vártuk, hogy újra lehessen lakodalmakat tartani – mondta Karai Eszter, az Eszterlánc Ceremónia alapítója és ceremóniamestere az M1 Ma reggel című műsorában.
A hagyományos lagzik és a nagy létszámú esküvők elmaradása számos szolgáltatást érintett, ezért a szakma nagyon várja az idei kezdést és a klasszikus esküvőket. Május 28-tól újra lehet lakodalmakat tartani.
„Egyöntetűen pozitívan fogadta ezt a szakma, annak ellenére, hogy nagyon sok kérdés van még bennünk a gyakorlati részével kapcsolatosan” – tette hozzá.
Az esküvőszervezés szakmai részében nincs sok változás a koronavírus előtti feladatokhoz képest, hiszen minden szezonra mindig felkészülnek a szolgáltatók, és ez 2021-ben sem változik.
A ceremóniamester elmondása szerint a járvány megtanította őket, hogy egy-egy helyzetben gyorsan kell alkalmazkodni elengedhetetlen a rugalmasság, mely eddig is jellemző volt ugyan a szakmára, azonban most még inkább szükség van erre. Nemcsak az ő részükről volt fontos a rugalmasság, a pároktól is ezt igényelte ez az időszak.
Többen már harmadjára teszik át a nagy nap dátumát, vannak, akik nem tudnak várni, és vannak, akik addig halasztják az esküvőt, ameddig tisztázódnak a feltételek, szabályok. A 2020-ról áthozott esküvők miatt – hívta fel a figyelmet Karai Eszter – nagyon sok dátum már foglalt 2021-ben, így ebben az évben nem ritka, hogy hétköznap tartják az esküvőt, mivel beteltek a pénteki, szombati napok.
A ceremóniamester tudomása szerint több szolgáltató csütörtöktől vasárnapig folyamatosan bonyolítják a lakodalmakat. Hangsúlyozta, azonban a rövidebb idő alatt megszervezett esküvőnél sokkal több kompromisszumot kell kötnie egy párnak, mint mondjuk, amikor rendelkezésre áll akar nyolc, tíz hónap is.
Vannak olyan házasulandó párok, akik úgy gondolkoztak, hogy az esküvő kulcsfontosságú szereplői, szülők, tanúk, a legszűkebb baráti kör mindenképpen vegyen részt az esküvőjükön, ezért gondoskodtak az oltásukról.
Néhány pár az esküvő előtti hetekben már nem találkozik senkivel, nehogy bármi baj történjen – mondta Karai Eszter.
Arról is beszélt, hogy egyre népszerűbb hazánkban is az úgynevezett „destination wedding”, ahol az ifjú pár úgy dönt, szimplán azért házasodnak hazánkban, mert tetszik nekik az ország. A világ minden tájáról érkeznek a hazásodni vágyók Magyarországra.
A „békeidőkben” a nemzetközi esküvők is elég gyakoriak voltak a cégük életében, azonban most ez az a terület, ahol a legtöbb a kérdés a beutazás, a határzár, illetve a párok és családjaik elszállásolása kapcsán.
(Forrás: hirado.hu)
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.
Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról