Újraindulhatnak a szűrővizsgálatok, szűrőprogramok, az ütemezhető műtétek (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Ismét látogathatók a nem koronavírus-osztályon kezelt betegek - közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: a sikeres oltási programmal „legyőztük a járvány harmadik hullámát”, így az egészségügyi ellátások is újraindulhatnak.
Kásler Miklós videóbejegyzésében, megköszönve a járvány elleni védekezésben részt vevők munkáját, azt mondta, az elmúlt hónapokban számos olyan döntés született, amely segített a járványkezelésben, de most eljött az ideje annak, hogy új rendelkezések segítsék az egészségügyi intézményeket. Tervezni lehet a szabadságokat, a rekreációs programokat, hogy az egészségügyi dolgozók is kipihenhessék magukat - mondta.
A miniszter kitért arra is, hogy a kórházi ágyszámok újbóli meghatározásával egy időben a járvány idején akadozó ellátások is új lendületet kapnak, újraindulhatnak a szűrővizsgálatok, szűrőprogramok, az ütemezhető műtétek. Így a következő hónapokban pótolják a járvány miatti lemaradásokat, és mindenki megkapja a számára optimális ellátást - fűzte hozzá.
Jelezte ugyanakkor, hogy a közfinanszírozott kórházi ágyak 20 százalékát továbbra is biztosítani kell a középsúlyos vagy súlyos állapotú koronavírusos betegek ellátására.
Magyarországon az oltások segítésével „legyőztük a járvány harmadik hullámát”, mindez nem sikerült volna az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája és az Európában egyedülálló oltási program nélkül - húzta alá a miniszter, aki bízik abban, hogy ezekkel az intézkedésekkel „visszakapjuk eddigi életünket”.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
Az intézkedés a zalai nyugdíjasokat is pozitívan érinti.
A szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója ma reggel hagyott itt minket.
Koncz Zsófia a családcentrikus Magyarországról.
Orbán Viktor: Sötét fellegek gyülekeznek Európa egén.
Amerikai gyógyszer adhat reményt a súlyos beteg kislánynak.
Ez történt a Zala Vármegyei Közgyűlés idei utolsó ülésén.
A közlekedési lámpának álcázott sebességmérőt egy idő után mindenki ismeri majd – na de addig...
Megállapodás született: jövőre 11%-kal nő a minimálbér, 7%-kal a garantált bérminimum.
Mit mutatnak az őszi közvélemény-kutatások?
Az Index közzétette a Tisza-programot, melyet ezerszer hazugságnak neveztek a párt korifeusai. És lám, mégis létezik... Van, aki még hisz nekik?
A kormány még egy 2012-es kormányrendeletben minősítette nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé az M7-es Budapest és Balatonvilágos közötti szakaszának 2×3 sávosra bővítését.
A szó a latin adventus Domini kifejezésből ered, jelentése: az Úr eljövetele.
Bár hírzárlatot rendeltek el, úgy tudni, a szerdai bértárgyaláson lényegében megszületett a megállapodás a jövő évi bérekről.
Az Index azonban kitart az anyag hitelessége mellett, cikkük szerint a program jelentősen átalakítaná a magyar közteherviselést, és alapjaiban írna át számos adózási és járulékfizetési szabályt.
Újabb 50 százalékkal nő a családi adókedvezmény, valamint szja-mentessé válnak a 40 év alatti kétgyermekes anyák.
Pénzt kérnek a hívott féltől, arra hivatkoznak, hogy mikuláscsomagokra gyűjtenek.