Hazai - 2021. június 14., Hétfő
#felmérés #diploma #munkaerőpiac #fizetés #Oktatási Hivatal

Ezek a diplomások kilátásai

Ezek a diplomások kilátásai

(A kép forrás: Pexels)

Gyorsan helyezkednek el és jól keresnek a frissen végzett informatikusok, értékes a műszaki és a gazdasági diploma, megtérül a mesterképzés – egyebek mellett ezek állapíthatók meg a diplomáspálya-követési rendszer adatsoraiból, amelyeket az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elemzési főosztályának a kiadványa rendszerezett.

Félmillió forintot megközelítő bruttó bér – ennyi volt a 2017–18-as tanévben alapképzést abszolváló informatikushallgatóknak a 2019-es havi átlagkeresete. Ezzel ők vezetik az alapszakot végzettek jövedelmi rangsorát, megelőzve a szintén 400 ezer forint felett kereső műszaki és államtudományi képzettséget szerzőket, valamint a tudásukat osztatlan képzésben elsajátító orvosokat és más egészségügyi szakembereket. A lista végén a művészetközvetítési és a pedagógusképzésben tanulók állnak, akik egy évvel az alapdiplomájuk megszerzése után alig több mint bruttó 200 ezer forintot kaptak – emelte ki a Figyelő cikke.

Megéri a mesterképzés

A diplomáspálya-követési adatokból kiderül az is, hogy a legtöbb tudományágban megéri még két évet ráhúzni a BA-, valamint a BSc-képzésre, mesterdiplomával ugyanis százezer forinttal vagy akár annál is többel nőhet egy frissen végzett egyetemistának a bére. Két évvel ezelőtt az ebbe a körbe tartozó informatikusok bruttó 600–700 ezer forintot kerestek, de félmillió körül volt az átlagjövedelmük az állam-, a gazdaságtudományi és a műszaki végzettségűeknek is.

Valamelyest meglepő ugyanakkor, hogy

a bölcsészettudományi és a művészeti képzésekben nem volt szignifikáns a bérkülönbség a friss alap- és mesterdiplomások között.

Előbbiek esetében valamivel 300 ezer forint alatt, utóbbiaknál pedig csak kevéssel e fölött alakultak a fizetések. Ráadásul az MA-képzésre járt bölcsészeknek kevesebb mint a 80 százaléka végzett diplomásmunkát a vizsgált év decemberében, szemben például az informatikusokkal és a műszaki foglalkozást választókkal, akiknél 95 százalék fölötti volt ez az arány. A már említett orvosok mellett érdemes kiemelni a szintén osztatlan képzésben tanuló jogászokat, akik egy esztendővel a diplomázásuk után átlagosan 300 ezret kerestek, több mint százezerrel kevesebbet egy rezidens illetményénél.

Értékálló diplomák és egyetemista munkavállalók? Olvassa el a teljes cikket itt!

(Forrás: vg.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. július 12., Szombat

Figyelmeztető piktogramokat festett a balatoni vasúti átjárókba a MÁV

Idén már 30 baleset történt a MÁV hálózatán vasúti átjárókban, amelyekben tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.


2025. július 01., Kedd

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.


Új fajták, régi gondok

Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.


Rekordévet írnak az Erzsébet-táborok: százezer gyermek a nyári programokon

Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.


2025. június 29., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.


2025. június 28., Szombat

Mutatjuk, melyik banknak hol kell ATM-et telepítenie

A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.

+