Hazai - 2021. június 22., Kedd

Júliustól Magyarország veszi át a V4 elnökséget

Júliustól Magyarország veszi át a V4 elnökséget

Lengyelország 2020. július 1-jén vette át az elnökséget, amit idén hazánknak ad át az elkövetkező egy évre (A kép forrása: kormany.hu)

Az egyéves lengyel elnökséget lezáró védelmi miniszteri találkozót rendezték meg június 21-én, a NATO Észak-Keleti Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságán. A miniszteri egyeztetések fő témái az aktuális EU, illetve NATO kérdések, valamint a V4 védelmi együttműködés erősítésének és továbbfejlesztésének lehetőségei voltak.

Lengyelország 2020. július 1-jén vette át az elnökséget, amit idén hazánknak ad át az elkövetkező egy évre. A védelmi miniszteri találkozó lehetőséget biztosított arra, hogy a visegrádi országok tárcavezetői áttekintsék a lengyel elnökség alatt elért eredményeket és rámutasson a további együttműködés területeire és formáira.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Lengyelország nem kis kihívás előtt állt, amikor a koronavírus világjárvány okozta nehézségek közepette vette át az elnökséget, de mind a lengyel barátaink, mind a többi visegrádi ország bizonyította, hogy a szigorítások és bezártságok ellenére is folyamatosan együtt tudtak és tudnak működni. „Az eddigi zászlóshajó projektek végrehajtása továbbra is jól halad, és 2023-ban ismét készenlétbe lép a V4 EU Harccsoport és az Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Csoport Parancsnokság is eléri a teljes készenlétet, valamint a közös katonai gyakorlatok is tervezetten folynak tovább” - tette hozzá a tárcavezető.

A találkozó lehetőséget biztosított arra is, hogy az elnökséget átvevő Magyarország ismertesse a védelmi együttműködés célkitűzéseit. Benkő Tibor úgy fogalmazott: a magyar elnökség a sikeres járványkezelés után Közép-Európa és ezzel az EU sikeres újraindítását is priorításként kezeli. A tárcavezető emellett elmondta, hogy a cél nemcsak az, hogy a V4 védelmi együttműködés már működő projektjeit tovább vigyék, hanem új együttműködési platformokat is kívánnak indítani, többek között a V4 identitást erősítő társadalmi és kulturális kapcsolatok, valamint a területvédelmi erők alkalmazása, a tábori lelkészi szolgálatok működése vagy éppen a hadisírgondozás területén.

A miniszterek hangsúlyozták a NATO keleti szárnyán létrehozott új többnemzeti parancsnokságok kiemelt szerepét a visegrádi régió biztonsága szempontjából. Ismert, hogy hazánk Horvátországgal együttműködve hozta létre a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C), amelyhez már Szlovákia is csatlakozott.

A látogatás részeként a miniszterek megtekintették az Észak-Keleti Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot Elblagban, ahol Benkő Tibor találkozott a szolgálatot teljesítő magyar katonákkal.

A védelmi miniszterek megvitatták a NATO múlt heti csúcstalálkozóján hozott döntéseket, különös tekintettel a Szövetség megújításáról szóló NATO 2030 javaslatcsomagra. A honvédelmi miniszter ezzel kapcsolatosan elmondta: egyetértés volt abban, hogy a NATO-nak alkalmazkodnia kell a megváltozott kihívásokhoz, amelynek irányait a jövőre elfogadandó új Stratégiai Koncepció határozza majd meg. Hozzátette: az EU-n belül fő prioritásunk az együttműködés a kontinens stabilitása és biztonsága érdekében, ide értve az Európa jövőjéről szóló párbeszéd közös alakítását, illetve a migráció és más biztonsági kihívások kezelését.

Elindult egy folyamat, amelynek végeredménye a Közös Biztonság- és Védelempolitika középtávú céljait meghatározó Stratégiai Iránytű lesz. A miniszterek véleményt cseréltek az Iránytű kidolgozásának eddigi fejleményeiről és ismertették álláspontjaikat a további feladatokkal kapcsolatosan. Benkő Tibor hangsúlyozta: a V4 harmincéves története megmutatta, hogy a Visegrádi Csoport – mint térség, és mint regionális együttműködés – komoly hozzáadott érték a négy ország és Európa számára. A térségi identitás további erősítésével növelhetjük Közép-Európa hangját az Európai Unióban. A magyar elnökség is erre fog törekedni, többek között a védelmi együttműködés területén.

(Forrás: kormany.hu)

Még érdekes lehet ...


2021. augusztus 03., Kedd

Ismét országos tűzgyújtási tilalom

Csupán egy másodpercnyi odafigyeléssel, több hetes tűzoltást és évtizedes helyreállítást előzhetünk meg.


Koronavírus - 5 millió 628 ezer a beoltott

Eddig 20 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és közel 4 ezren már fel is vették azt.


Novák: eddig harmincezer családnak segítettek a jelzáloghitel-elengedéssel

A kormány azt szeretné, ha a gyermekek még nagyobb biztonságban, még jobb körülmények között nevelkedhetnének Magyarországon.


2021. augusztus 02., Hétfő

Mérséklődött

A folytatásban is marad a mérsékelten meleg idő, csütörtökön akár jelentősebb csapadékkal.


Már a Moderna is adható 12 év felettieknek

A Pfizer mellett már ezzel a vakcinával is lehet oltani ezt a korosztályt.


Ha nyár, akkor Kis-Balaton Építő Tábor

A szervezők közös küldetésnek tekintik, hogy ha rövid időre is, de kiszabadítsák a fiatalokat a számítógépek és a mobiltelefonok virtuális világából.


Koronavírus - 155 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

Mutatjuk a hétvégi, összesített adatokat.


Megnyílt a kilencedik forduló

Közel 5 ezer elektromos kerékpár megvásárlását segítette eddig a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv pályázata.


Az újjáépített Erzsébet-tábor is fogadja a gyerekeket

Várják a gyerekeket az Erzsébet-táborokba – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombat reggel a Facebook-oldalán közzétett videóban.


2021. augusztus 01., Vasárnap

Vége

Hétfőre mindenhol véget ér a hőhullám, és amellett, hogy visszafogottabbak lesznek a hőmérsékletek, csapadéknak is igen csekély lesz az esélye.


Aquaparkokat ellenőriztek

Mutatjuk a fogyasztóvédelem vizsgálatának eredményét.


2021. július 31., Szombat

Törvénytelenül grasszáló zivatarok

Folytatódik a kánikula mérséklődése, de korántsem lesz olyan határozott és gyors, mint amennyire sokan szeretnék.


Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.


Nem lesz drágább az új változat

Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló rendszámokért, amelyeket 2022 júliusától adnak majd ki az újonnan forgalomba helyezett járművekre.


Előbb kezdődött a dinnyeszezon és akár szeptember végéig is tarthat

Fogyasszunk a nyáron minél több magyar dinnyét, mert így a magyar családok megélhetését és a magyar gazdaságot is támogatjuk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.


Drágultak az albérletek!

Budapesten és országosan is emelkedtek az árak júniusban.


2021. július 30., Péntek

Ismét lehet jelentkezni az ingyenes informatikai képzésre

Az Újratervezés Program első körében közel 9 ezren tettek sikeres vizsgát.


Koronavírus - 64 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

5 millió 617 ezer a beoltottak száma.


Nyáron sincs nyugta a fogyasztóvédelemnek

Bár nyugtát mindenütt kaptak az ellenőrök...


2021. július 29., Csütörtök

Dübörög a nyár

Pénteken igazi nyári idő várható, ám a hétvégén egy frontrendszer közelíti meg a Kárpát-medencét, így megnő a záporok, zivatarok valószínűsége.


Koronavírus - nincs újabb haláleset

5 millió 611 ezer a beoltott, 65 az új fertőzött.


A vírus variánsai miatt indokolt a harmadik oltás

A koronavírus variánsai okozhatják az új megbetegedések többségét, ezért egyes sérülékeny csoportoknál indokolt a harmadik oltás.


2021. július 28., Szerda

Csúcsra pörgött a foglalkoztatás

Túl a válságon a magyar munkaerőpiac, a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien, most most júniusban.



A natúr kozmetikumok eredetiségét vizsgálják

Szélesedik a bio- és a vegán termékek piaca.


2021. július 27., Kedd

Tartós hőség

A hőhullám az ország északnyugati felén péntekig, délkeleten viszont a hét legvégéig kitart. Hullámzó, lassú mozgású front érkezik ugyanis északnyugat felől szombat-vasárnap, amelynek hatására sokfelé kell zivatarokra is számítani.


Koronavírus - 26 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

A beoltottak száma 5 600 959 fő, közülük 5 390 593 fő már a második oltását is megkapta.


Százezerrel többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly.


2021. július 26., Hétfő

Porolunk

Újabb hőhullám várható a hétvégéig, a tartós délnyugati, nyugati áramlással pedig ismét nagy mennyiségű afrikai por érkezik a Kárpát-medence fölé.


Fontos határidő közeledik a torma- és az almatermesztőknek!

A kötelezettség megszegése esetén 50 millió forintig is terjedhet a bírság.


Koronavírus - mutatjuk a hétvégi mérleget

Két nap összesített adatait olvashatják.


2021. július 25., Vasárnap

Újfent 30 felett

A következő napokban tovább fokozódik a hőség, és a jövő hét nagyobb részén 30 fok felett, néhol 38, 39 fok körül alakulnak a csúcsértékek. Változás legkorábban a hét vége felé érkezhet.


Örülnek a munkaadók a diákmunkásoknak

Idén is népszerű a nyári diákmunka program, már több mint 23 ezren vesznek részt benne.


Egyre kevesebb a hazai málna

Jelentősen visszaesett a málnatermesztés Magyarországon, már a hazai igényeket sem fedezi.

#Nagykanizsa

Isten éltesse, Ilonka néni!

Isten éltesse, Ilonka néni!

2021. július 28. - Kanizsa

Orvvadászat a megalapozott gyanú

Orvvadászat a megalapozott gyanú

2021. július 21. - Kék hírek

Strandok éjszakája - Zalában is

Strandok éjszakája - Zalában is

2021. július 20. - Érdekes

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

2021. július 20. - Kék hírek

Ítélkezési szünet a bíróságokon

Ítélkezési szünet a bíróságokon

2021. július 08. - Kék hírek

A köztisztviselőket köszöntötték

A köztisztviselőket köszöntötték

2021. július 03. - Kanizsa

Időjárás a Balatonon

Időjárás a Balatonon

2021. június 28. - Kanizsa

+