(A kép forrása: Pixabay)
Éjszaka a Dunántúl északi és nyugati részén több lehet a gomolyfelhő, utóbbi helyeken zápor, zivatar is kialakulhat. Csütörtökön a szerdainál erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, amiből főként északkeleten és kisebb eséllyel a középső országrészben alakul ki zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél holnap déliesre fordul, időnként megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17, 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 33 és 39 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.