Hazai - 2021. július 09., Péntek
#diákmunka #nyár #Innovációs és Technológiai Minisztérium

Még több jut a nyári diákmunkaprogramra

Még több jut a nyári diákmunkaprogramra

Illusztráció (A kép forrása: azuzlet.hu)

Már az első héten a húszezret közelítette a program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte.

A Nyári diákmunka program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak. A tanulók kétféle – önkormányzati vagy vállalati – diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak. 

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért. A tanulók így napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164.250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125.550 forintot kereshetnek. A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja 75 százalékban. A részletes feltételek a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál jelezhetik részvételi szándékukat.

Bodó Sándor elmondta: az utóbbi évekhez hasonlóan idén is az önkormányzati diákmunka dominál több mint 15 ezer fővel. A turizmus-vendéglátás területén mintegy ötödannyian, a mezőgazdaságban néhány százan dolgoznak már az első héten a támogatott fiatalok közül. A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt munkába, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: 150 munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

Az államtitkár kifejtette: a kormány programja a diákok számára költőpénzt, jelenlegi munkáltatójuknak pedig kézzelfogható segítséget jelent az átmeneti többletfeladatok ellátásában. De hasznára válik a középiskolások, egyetemisták majdani foglalkoztatóinak is, hiszen az érdemi munkatapasztalattal rendelkező pályakezdők beilleszkedése gyorsabb, rugalmasabb lehet. A kilencedik éve futó Nyári diákmunka program 2013 óta 210 ezer fiatal vakációs munkavégzését támogatta összesen több mint 20 milliárd forinttal.

(Forrás: ITM)

Még érdekes lehet ...


2022. június 30., Csütörtök

Megdőlt a napi melegrekord

Csütörtök éjfélig tart a harmadfokú hőségriasztás.


2022. június 29., Szerda

Pénteken zárva lesznek a patikák és a rendelők is

Július 1-je az egészségügy napja, a szektorban dolgozóknak ez munkaszüneti nap.


2022. június 28., Kedd

Tikkasztó

A hőség velünk marad, szerdán nagyobb eséllyel a Dunántúlon alakulhatnak ki kevés helyen frissítő záporok, zivatarok.


Július 1-jétől állami támogatás jár az életmentő injekciókra

Életmentő lehet egy időben beadott adrenalininjekció – úgy nevezett adrenalin-autoinjektor (EpiPen) –, amellyel a súlyos, akár halálos kimenetelű anafilaxiás sokkot is kezelni lehet.


Orbán Viktor egy új határvédelmi testület felállítását rendelte el

Orbán Viktor a hétfői parlamenti felszólalásán mondta el, hogy feladatba adta a belügyminiszternek, hogy a rendőrség keretein belül állítson fel egy teljesen új, kizárólag a határvédelem ellátásával foglalkozó testületet.


2022. június 27., Hétfő

Fokozódik

A következő napokban fokozódik a hőség, péntekig csak kevés helyen lehet frissítő zápor, zivatar.


Elrendelték a harmadfokú hőségriasztást

Néhol 40 fok közeli forróság is lehet a héten.


Országszerte győzelmet aratott a Fidesz az időköziken, Karácsony Gergely szerint ez üzenet

Tarolt a Fidesz-KDNP a vasárnapi időközi választásokon. Karácsony Gergely közösségi oldalán értekezett az eredményekről.


2022. június 26., Vasárnap

Megjelent a kékalga és fecskemoszat a Balaton nyugati részében

A hőmérséklet növekedésével a Szigligeti- és a Keszthelyi-medencében szaporodásnak indultak az algák, de a limnológus kutatók szerint még nagyon messze vannak a megengedett egészségügyi határértéktől.


Hétfőn kezdődik az aratás

Az aszály után most a forróság miatt aggódnak a gazdák.


2022. június 25., Szombat

Egyre forróbb

A mai zivatarokat okozó hidegcsepp kelet felé mozdul, mögötte nyugodtabbá válik az időjárás.


Benzinkorlátozás: az OMV is lépett

A Mol után az OMV is bejelentette, hogy mától 50 literben maximálja a naponta kiadható benzinmennyiséget.


2022. június 24., Péntek

Válságálló lehet a jövő évi büdzsé

-Egyáltalán nem rosszak a 2023-as költségvetés keretfeltételei, ám a világgazdaság fölött tornyosuló sötét felhők miatt ez gyorsan változhat. Vélhetően ezért is lett meglehetősen óvatos a jövő évi büdzsé.


Az Elf Bar birtoklása is törvényellenes

Átfogó akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) egy új típusú eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen.


2022. június 23., Csütörtök

Melegedés

Az elkövetkező napokban folytatódik a nyári időjárás, sok napsütéssel, általában 30 fok feletti maximum-hőmérséklettel.


2022. június 22., Szerda

Kettéválik

Éjszaka az ország nyugati, délnyugati része kap ismét záporokat, zivatarokat, amelyeket felhőszakadás kísérhet.


Főispánok lehetnek a kormánymegbízottak

Közzétették az Alaptörvény tizenegyedik módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet Kocsis Máté nyújtott be az Országgyűlés elnökéhez.


Telefonon egyeztetett Orbán és Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt.


2022. június 21., Kedd

Fordulópont

Az átvonult hidegfront mögött átmenetileg hűvösebb levegő érkezik, de ez nem tart majd sokáig.


Július végéig kell nyilatkoznia annak, aki kéri a hitelmoratóriumot

A kormány az árstopokat október 1-jéig, a hitelmoratóriumot és a kamatstopot pedig december 31-ig hosszabbította meg.


Veszélyben az idei balatoni szezon

A munkaerőhiány miatt nagyon nehezen találnak konyhai segítőt vagy felszolgálót a vendéglátósok.

+