Hazai - 2021. július 19., Hétfő
#időjárás-jelentés

Úton a megtisztulás felé

Úton a megtisztulás felé

(A kép forrása: Pixabay)

Ma az Északnyugat-Dunántúlon, holnap pedig már a Dunántúl egészén napos idő várható kevés gomolyfelhővel, másutt ugyanakkor intenzív lesz a gomolyfelhő-képződés. Ma az északnyugati tájak kivételével többfelé, akár több alkalommal kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Estefelé nyugat felől elkezd csökkenni a felhőzet, ezzel együtt pedig egyre kevesebb helyen valószínű csapadék: az éjszaka első felében még a Dunántúl déli és keleti részein is előfordulhat zápor, zivatar, éjfél után és kedden inkább már csak a Dunától keletre alakulhatnak ki ezek várhatóan már kisebb számban. Holnap délután az Északi-középhegység térségében hevesebb zivatarokra is van esély. Az északias szél többfelé megerősödhet, ma néhol viharos széllökések is előfordulhatnak legnagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon. Zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős vagy akár viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 21 és 28 fok között alakul, de az északkeleti csapadékos tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet.

(Forrás: met.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.


2024. március 20., Szerda

Budapest és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget az ünnepi hosszú hétvégén

Az NTAK adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek.


Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.


2024. január 18., Csütörtök

Tavaly 17 százalékkal nőtt az átlagos foglalási ár

Fürdői miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost, Gyulát, Harkányt, Hévízt és Hajdúszoboszlót.


2024. január 17., Szerda

Postai szolgáltatás indul Zalaszentmihályon

Számítások szerint a zalaszentmihályi postát várhatóan naponta több mint 50 ügyfél veszi igénybe.


2024. január 10., Szerda

Folytatódik a Magyar Falu Program

További támogatásokra számíthatnak a települések.


2024. január 09., Kedd

Márciustól változik a tarifarendszer az állami közlekedésben

Ingyen utazhatnak a Máv-Volán járatain a 14 év alatti gyermekek.


2023. december 28., Csütörtök

Megkezdték a Balaton vizének leeresztését

A sok csapadék hatására december eleje óta nagyjából 19 centiméternyit emelkedett a Balaton vízszintje.


A szilveszteri előfoglalások száma nőtt, többségük legalább 2 éjszakára szól

A vidéki desztinációk közül legtöbben a Balatont vagy a Mátra-Bükköt választják.


2023. november 20., Hétfő

Életet mentett a gondosóra Tolnában

Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.


2023. november 01., Szerda

Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.


2023. október 31., Kedd

A közfoglalkoztatás értékei egy csokorban a Karos Korzón

20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.

#Nagykanizsa

Tojásfa a kórházban

Tojásfa a kórházban

2024. március 29. - Kanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

+