Cseresnyés Péter: júliusban több mint 1200 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom (Fotó: Gergely Szilárd)
A koronavírus-járvány utáni leállásokat követően most már látszik, hogy kezd magához térni a magyarországi kiskereskedelem, amelynek forgalma júliusban 3 százalékkal növekedett a múlt év hasonló időszakához képest - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkára pénteken Nagykanizsán.
Cseresnyés Péter elmondta: a magyar gazdaságpolitikai intézkedéseknek is köszönhető, hogy a kereskedelmi forgalom kezd visszatérni a járvány előtti szintekre. Az 1990 óta legmagasabb, 4,7 milliós foglalkoztatottságnak, a 400 ezer forintot meghaladó átlagbérnek és a jelentősen megemelt minimálbérnek köszönhetően az embereknek van pénze arra, hogy saját magukra költsék - fogalmazott az államtitkár.
Felidézte, hogy júliusban 3 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi üzletek forgalma, ezen belül az élelmiszerüzleteké 3,7, a nem élelmiszereket forgalmazó boltoké 2,6 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest. A 2021 első hét hónapjában mért adatok szerint az előző év hasonló időszakához képest 2,1 százalékkal emelkedett a kereskedelem forgalma.
Cseresnyés Péter jelezte továbbá: a bútor- és a műszaki üzletek forgalma egyelőre elmarad a korábbi adatoktól, ugyanakkor az üzemanyagoké - amelyek eladása 2019-ről a múlt évre jelentősen visszaesett - tavalyhoz képest nagyobb bővülést utat.
Ha még nem is olyan dinamikusan, mint korábban 80 hónapon át - amikor évente 5-8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom -, a mostani tavasszal feloldott korlátozások után újból fellendülőben van az üzletek forgalma. Ha a járvány negyedik hulláma nem lesz olyan mértékű, mint attól sokan félnek, akkor a kereskedelem bővülése tovább folytatódhat és a dinamikája is visszaállhat a 2019 előtti szintre - vélekedett az ITM államtitkára, aki kitért arra is, hogy júliusban több mint 1200 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom.
Cseresnyés Péter úgy fogalmazott: a munkahelyteremtések, a családpolitikai intézkedések és az adócsökkentések segítik a hazai kereskedelem forgalmának növekedését, de arra is szükség van, hogy az oltakozási hajlandóság is növekedjen. Ez lehetővé teszi a nagyobb mértékű gazdasági fejlődést is, hiszen a magyar gazdaság folyamatos növekedésével az emberek anyagi biztonsága is megteremthető.
(Forrás: MTI)
Az ellenőrzéssorozat Zala vármegyére terjed ki, a NAV ugyanakkor konkrét településeket vagy üzleteket nem nevezett meg.
A drágább külföldi szerződésekhez nem nyúlnak.
Orbán Viktor: óriási este ez Európa számára
A dízel ára legutóbb 2022 decemberében volt ilyen magas.
Több mint 1,59 milliárd forint állami pénzről beszélünk.
Felháborító, ami történt az ismert vitaműsorral
Nem készülnek újabb magyar űrhajós küldetésre
Úgy látja azok a körök kerülnek támadás alá, amelyek nem tartoznak a Tisza köreihez.
Előbb ellenőrzik, majd meggyengítik a magyar cégeket
A közmédia indoklása szerint egy korábban adásba került epizód témaválasztása nem felelt meg a tartalmi és szakmai elvárásoknak.
Brüsszel elvárásaihoz igazítják a rendszert
Dél-Zalában nagyon is konkrét kérdés, hogy Lannert szerint melyik iskola számít túl kicsinek vagy „pazarlónak”, és hány intézményt érinthetne az átalakítás.
A helyi vezető mérlegelheti, hogy engedélyezi-e a szolgálatmentességet
A fideszes országgyűlési képviselő közösségi oldalán a kabinet nyolc tagját bírálta, külön kitérve a gazdaság, az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás és a közbiztonság helyzetére.
Az emberek a kommunista rendszer egyik legsötétebb sajátosságaként emlékeznek arra, amikor az állam politikai vagy ideológiai indokokra hivatkozva vont el magántulajdont.
Külföldi cégek előnyben, magyar vállalkozások bizonytalanságban
Gulyás Virág: Békéről beszéltek, most pedig tömeges sérültellátásra készítik fel a Honvédkórházat.
Az Orbán-kormány ment, a külföldi cégek pedig már várják a pénzt
A feltételek teljesítését sem igazolták
Fodor Gábor: így fejre állhat az ország
Az év végéig teljes tisztújítást hajt végre a KDNP, miközben ismét önálló, karakteres politikai arculatot kíván kialakítani.
A miniszterelnök szokás szerint elméretezett mondata olyan szélesre sikerült, hogy az már saját politikai környezetében is kellemetlen helyzetet teremtett.
A legerősebb bírálat ezúttal nem valamelyik ellenzéki párttól, hanem a TISZA saját közösségeiből érkezett.
Az influenszer az Unger Anna politológussal készült Telex-interjúra reagálva úgy fogalmazott: Magyar Péter végig félrevezette híveit, akiknek most szembe kell nézniük azzal, hogy a korábban felelősségre vonással fenyegetett szereplők nyugodtan élhetik tov