Merkely Béla (A kép forrása: kormany.hu/Youtube)
Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Merkely Béla úgy fogalmazott:
elképzelhető, hogy szükség lesz további korlátozásokra a negyedik hullám miatt, de ezek elsősorban az oltatlanokra vonatkozhatnak majd.
Az oltatlanok természetesen jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve. Huszonötször valószínűbb, hogy egy oltatlan kórházba kerül, s huszonötször nagyobb a valószínűsége, hogy meghal koronavírus-fertőzésben
– hívta fel a figyelmet a rektor.
Jelezte azt is: az oltatlanok nem reménykedhetnek abban, hogy az úgynevezett nyájimmunitás majd megvédi őket, hiszen a koronavírus folyamatosan mutálódik; a delta-variáns esetében egy ember átlagosan nyolcat fertőzhet meg, míg az első, Vuhanból elindult vírus esetében ez a szám 2,5 volt.
A harmadik oltás kapcsán Merkely Béla elmondta, azt elsősorban a 60 év felettieknek vagy legyengült immunrendszerű embereknek ajánlja. Azt javasolta, hogy a második vakcina után négy hónappal kérjék a harmadik oltást az érintettek.
Merkely Béla hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan gyógyszeres kezelés, ami hatékonyabb lenne, mint a vakcina. Ráadásul az oltóanyagokból már több milliárd adagot beadtak, komolyabb mellékhatásról nem érkezett hír, ezért azt lehet mondani, hogy ezek biztonságosak.
(Forrás: vg.hu)
Hónapok óta segítséget kérnek
500 forintot ér most a lájkja.
A visszatérés első igazán fontos állomása ma, szeptember 12-én Kötcse.
Az autósok többsége hoppon maradt a Tisza-kormány segítségétől.
Már a bérnövekedés is zavarja a Tisza-kormányt.
Magyar Péter a benzinturizmussal magyarázza, miért nem lesz ismét védett üzemanyagár.
Akár jégeső is érkezhet Zalába. A HungaroMet figyelmeztet.
Bíró Norbert: Szükség van a vármegyei szintre.
Magyar Péter azt találta mondani: Mi közösen elértünk dolgokat, több európai ország.
Mandoki a Telex megkeresésére arról beszélt, hogy hálás Magyarország Európához való visszatéréséért, Magyar Péter politikai fellépését pedig tiszteletteljes elismeréssel méltatta.
Még az Orbán-kormány intézkedései hatnak
A levél szerzője szerint a parlamentben elhangzott szavak nemcsak az érintett állomány, hanem családtagjaik életét is bizonytalanná tették.
A miniszterelnök még a Diákhitel Központ vezetőjeként a kérdéseket is átírta volna egy meg nem jelent Mandiner-interjúban.
Az ellenőrzéssorozat Zala vármegyére terjed ki, a NAV ugyanakkor konkrét településeket vagy üzleteket nem nevezett meg.
A drágább külföldi szerződésekhez nem nyúlnak.
Orbán Viktor: óriási este ez Európa számára
A dízel ára legutóbb 2022 decemberében volt ilyen magas.
Több mint 1,59 milliárd forint állami pénzről beszélünk.
Felháborító, ami történt az ismert vitaműsorral
Nem készülnek újabb magyar űrhajós küldetésre
Úgy látja azok a körök kerülnek támadás alá, amelyek nem tartoznak a Tisza köreihez.
Előbb ellenőrzik, majd meggyengítik a magyar cégeket
A közmédia indoklása szerint egy korábban adásba került epizód témaválasztása nem felelt meg a tartalmi és szakmai elvárásoknak.
Brüsszel elvárásaihoz igazítják a rendszert
Dél-Zalában nagyon is konkrét kérdés, hogy Lannert szerint melyik iskola számít túl kicsinek vagy „pazarlónak”, és hány intézményt érinthetne az átalakítás.
A helyi vezető mérlegelheti, hogy engedélyezi-e a szolgálatmentességet
A fideszes országgyűlési képviselő közösségi oldalán a kabinet nyolc tagját bírálta, külön kitérve a gazdaság, az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás és a közbiztonság helyzetére.
Az emberek a kommunista rendszer egyik legsötétebb sajátosságaként emlékeznek arra, amikor az állam politikai vagy ideológiai indokokra hivatkozva vont el magántulajdont.