Hazai - 2021. október 03., Vasárnap
#közmunka #foglalkoztatás #munkaerőpiac #Belügyminisztérium

Nélkülözhetetlen a közmunka

Nélkülözhetetlen a közmunka

Archív (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A jövőben is szükség lesz az álláskeresés és a nyílt munkaerőpiac között hidat képező közfoglalkoztatás legalább átmeneti lehetőségének a biztosítására – közölte a Figyelővel a Belügyminisztérium.

Segély helyett munkát! 

– szól a már évtizedes kormányzati doktrína, melynek jegyében a kabinet 2011-ben meghirdette az új típusú közfoglalkoztatást. A 2010-es évek elején még igen nagy volt az álláskeresők száma az országban, a gazdasági válság munkaügyi hatásainak a kezelése komoly kihívást jelentett. Ezért a szisztéma indulásakor az azonnali munkahelyteremtés volt a cél. A témagazda Belügyminisztérium (BM) szakpolitikai kiadványa szerint ebben az időszakban gyakorinak számított a pár hónapos foglalkoztatás. Ezt jól mutatja az a 2011-es adat, hogy bár a programban részt vevők éves átlagos létszáma 73 ezer fő körül alakult, összesen mintegy 236 ezren dolgoztak abban az esztendőben legalább egy napot közmunkásként.

2016-ig aztán folyamatosan nőtt a volumen: nemcsak egyre többeket vontak be a közfoglalkoztatásba, hanem mind hosszabb időt is töltöttek benne az érintettek.

Mindezzel párhuzamosan meredeken esett a munkanélküliek száma, köztük azoké is, akik addig tartósan voltak állás nélkül.

Az évtized vége felé – néhány apróbb kilengéstől eltekintve – a közfoglalkoztatotti létszám tendenciózusan csökkent, döntően a gazdasági konjunktúrának és az ebből fakadó hatalmas munkaerő-keresletnek köszönhetően. Ennek megfelelően a BM szakmai publikációja is a „zsugorodó” jelzővel illeti a 2016–19-es periódust, hiszen az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak egyaránt jelentősen kevesebben lettek: előbbiek száma 600 ezerről megközelítőleg 250 ezerre, utóbbiaké százezer közelébe csökkent. A közbeszédben a munkanélküliség helyett egyre inkább teret nyert a munkaerőhiány emlegetése, elsősorban a foglalkoztatók, a munkaerőt keresők képviselőinek az oldaláról.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatsorából az látszik, hogy tavaly márciusban, a koronavírus-járvány első hullámának a berobbanásakor már a nyolcvanezer fős volument sem érte el a közfoglalkoztatásban lévők állománya, utána azonban érthető módon ismét nőni kezdett a számuk. Ám nagyjából kilencvenezer körül stabilizálódott, azóta is ezen a szinten áll. Álláskeresőként pedig 256 ezer embert tartanak ma nyilván. A közfoglalkoztatási helyettes államtitkárság legfrissebb, ez év júliusi jelentése szerint a programban részt vevők átlagos száma a nyár közepén 88,5 ezer volt, ami az előző hónaphoz képest 1,4, a megelőző esztendő júliusához viszonyítva pedig 4,8 százalékos mérséklődést mutat.

A kormány továbbra is a munkaalapú társadalomban és a munkával szerzett jövedelemben hisz

– szögezte le a BM a Figyelőnek küldött válaszában, miután arról érdeklődtünk, milyen jövőt szán a tárca a programnak. A közfoglalkoztatást az álláskeresői lét és a nyílt munkaerőpiac közötti hídként jellemezték, amelynek a fő célja az, hogy e státusz átmeneti legyen, az emberek a rendszeres feladatvégzés mellett lehetőséget kapjanak képzéseken való részvételre, továbbá arra, hogy a közfoglalkoztatásban a munkát megszakítva állást keressenek, akár idénymunkában vegyenek részt. „A tartósan állást keresők egy része olyan hátrányokkal küzd, amelyek a foglalkoztatáspolitika komplex eszköztárával is kizárólag hosszú távon enyhíthetők, így a jövőben is szükség lesz a közfoglalkoztatás legalább átmeneti lehetőségének a biztosítására” – közölte a minisztérium.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

(Forrás: vg.hu)

Még érdekes lehet ...


2021. december 02., Csütörtök

Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet

A legfrissebb kormányzati döntésekről tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.



Mától érkezik a decemberi nyugdíj

A kormány folytatja az idősek megbecsülését célzó politikáját.


Koronavírus - kattintson a csütörtöki adatokért

6 millió 139 ezer a beoltott, 10 466 az új fertőzött, elhunyt 218 beteg.


Madárinfluenza pusztított a keszthelyi madárparkban

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum madárparkjában 380, különböző fajhoz tartozó vadmadarat tartottak.


Szigorításokról döntöttek az egyetemek

Egyre több egyetem és főiskola tér át hibrid vagy online oktatásra a koronavírus-járvány negyedik hulláma és az egyre növekvő esetszámok miatt.


2021. december 01., Szerda

Magyarország jó úton jár az élelmezésbiztonságban

A világjárvány miatt jelentősen felértékelődött az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése, ezekben Magyarország jó úton jár.


Így cserélheti le régi mobilját támogatással

A NMHH a netrefel.hu oldalon is közzétette a lakosságnak szóló pályázati kiírást és útmutatót, amely pontos leírást ad arról, ki milyen feltételek mellett és milyen összegben jogosult a támogatásra. 



2021. november 30., Kedd

Koronavírus - 6390 új megbetegedés

Kattintson a mai adatokért!


2021. november 29., Hétfő

„Kellemes” novembervég

Lesz itt minden: éjszakai fagy, erős szél, vegyes halmazállapotú csapadék és ez csak a kedd.


Sikeres volt az oltási akcióhét, ezért nem ér véget

Itthon az oltási akcióhét első hat napján több mint 740 ezren vették fel a védőoltást.


2021. november 28., Vasárnap

Eseménydús napok

Változékony, időnként szeles idő vár ránk több hullámban változó halmazállapotú csapadékkal.


Kezdődik az adventi időszak

A fények meggyújtásával egyre közelebb kerülünk az ünnephez.


2021. november 27., Szombat

Csigagyár

Újabb mediterrán ciklon érkezik, hatására több hullámban számíthatunk jellemzően esőre, záporra, de estétől, késő estétől nyugat felől növekszik a halmazállapot-váltás esélye.


Elmarad a szigligeti csobbanás

Az Újévi Csobbanás szervezői a járványügyi helyzet miatt lemondták a népszerű január elsejei szigligeti fürdőzést.


Megjelent a 100 milliós pályázat!

A felhívás keretein belül lehetőség van új szálláshelyek építésére, vagy a már meglévők továbbfejlesztésére, az ezekhez kapcsolódó turisztikai szolgáltatások kialakítására valamint az ehhez szükséges eszközök beszerzésére.


Háziorvosi szakmai vezető: a gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés

Az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.


2021. november 26., Péntek

Ciklonok fogságában

Az időjárásunkat alakító mediterrán ciklon éjszaka távozik, de a hétvégén egy újabb irányítása alá kerülünk, emiatt több hullámban várható csapadék.



Orbán Viktor: meghosszabbítjuk az oltási hetet

A miniszterelnök jelezte, hogy ha sikerül a fertőzések növekedését megakadályozni, akkor nincs ok a zárásra.


2021. november 25., Csütörtök

A szakképzési intézményekbe való belépéshez védettségi igazolvány kell majd a külsősöknek

A tanulót kísérő egy nagykorú személy, például szülő, nagyszülő a védettség igazolása nélkül csak az intézményvezető által meghatározott pontig mehet be az iskola területére.


Több babapiskótánál is talált problémát a Nébih

Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak az aromával bevitt színezék jelölésének hiányával, a tápértékjelöléssel vagy épp az összetevők felsorolásával kapcsolatos jelölési hib


Koronavírus - Továbbra is 12 ezer felett az új megbetegedések száma

6 millió 72 ezer a beoltott, 12 165 az új fertőzött, elhunyt 185 beteg.


Már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére

Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre.


2021. november 24., Szerda

Akkor most kopog?

Katalin kopog is – meg nem is: a fagyos reggelt az ország túlnyomó részén enyhe, egyes helyeken igen enyhe nappal követi.


Csokit és mesekönyvet adományozhatsz a balatonlellei jégpályán

November 26-án nyit a Balaton egyik legrégebbi jégpályája, ahol az első napon akár csokoládéval is lehet fizetni.


Madárinfluenza: Mit lehet és mi tilos a védőkörzetben?

Útmutató készült élő állatok és állati eredetű termékek szállításához.



2021. november 23., Kedd

Csípős éjszaka

Anticiklon helyeződik a Kárpát-medence felé.


Félhetnek az állatszaporítók

Akár öt évet is kaphatnak.



Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

Sikeresen indult az oltási akcióhét.

#Nagykanizsa

Felállították a város karácsonyfáját

Felállították a város karácsonyfáját

2021. november 28. - Kanizsa

December 4-én nyit a Kanizsa Aréna

December 4-én nyit a Kanizsa Aréna

2021. november 27. - Kanizsa

Kanizsai adventi forgatag

Kanizsai adventi forgatag

2021. november 26. - Kanizsa

Két órán belül két ittas vezető

Két órán belül két ittas vezető

2021. november 24. - Kék hírek

Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

2021. november 23. - Hazai

Egy doboznyi szeretet

Egy doboznyi szeretet

2021. november 22. - Kanizsa

„Társasházak napja”

„Társasházak napja”

2021. november 20. - Kék hírek

+