Hazai - 2021. október 12., Kedd
#egyház #vallás #technológia #digitalizáció #evangelizáció

Az egyháznak is alkalmaznia kell a technológiai fejlődés vívmányait

Az egyháznak is alkalmaznia kell a technológiai fejlődés vívmányait

Sifter Gergely tabi plébános az online mise előkészületeit végzi 2020 tavaszán, a koronavírus idején (Illusztráció, a kép forrása: Telekom)

A technológiai fejlődés vívmányait az egyháznak is alkalmaznia kell, ha eredményes evangelizációs munkát akar folytatni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Az aktív hitélet támogatása digitális eszközökkel című online konferencián.

Nagy Balázs szerint az egyháznak minden embert el kell érnie, ezért ha az emberek újságokból, rádióból, televízióból tájékozódnak, keresztény újságokat, rádiókat és televíziókat kell létrehozni, ha pedig az ember az online térben van jelen, akkor az egyháznak is ott kell lennie.

Az egyház a történelem során mindig el tudta érni az embereket, ezért ha ez jelenleg nehezebben megy, jobban kell látszani - mondta. Hozzátette: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a jógyakorlatokat, amelyek ezt elősegítik az online térben.

 Kiemelte: az egyházaknak fel kell térképezniük, milyen digitális eszközök, felületek, módszerek szolgálják a leghatékonyabban a missziós munkát.

Ebben segítséget nyújt, hogy a koronavírus-járvány alatt online lelkigyakorlatok, házashétvégék, lelki vezetések voltak, amelyek során tapasztalatot lehetett szerezni abban, mi működhet online és mi igényel személyes jelenlétet - fűzte hozzá.

Elmondta: Magyarországon régóta elérhetők és folyamatosan gyarapodnak a hit megélésének digitális megoldásai, ilyen például az online Biblia és a közösségi keresztény platformok, amelyek bármikor elérhetők telefonon.

Felhívta a figyelmet arra, hogy van, amikor a jelenlét nem helyettesíthető. "Az online szentmisék csak a tűz megőrzésére voltak hivatottak, fellángolásra nem" - mondta a helyettes államtitkár, aki emiatt örömtelinek nevezte, hogy a Magyarországon megrendezett eucharisztikus kongresszus ráirányította a figyelmet a jelenlét fontosságára.

Szerinte az egyháznak versenyelőnye van, mert abban a korban, amikor az értékek tagadása divat, felerősödnek azok a platformok, amelyek szilárd elveket hirdetnek. "Ahol a nihilizmus mindent leural, ott felértékelődnek azok a terek, ahol az igazságról beszélünk, márpedig a teremtett ember ösztönösen keresi az igazságot. Segítsünk abban, hogy meg is találja azt!" - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Nagy Balázs beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt előtérbe kerültek a digitális megoldások többi között az oktatásban, a munkavégzésben és az ügyintézésben is, így azok a társadalmi csoportok, amelyek eddig nem voltak rászorulva az online térre, olyan fejlesztésekkel ismerkedhettek meg, amellyel időt, energiát és pénzt is spórolhattak, a digitális világban korábban is otthonosan mozgók pedig újabb innovatív platformokkal találkozhattak.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője videóüzenetben arról beszélt: a DJP célja az induláskor az volt, hogy olyan programokat támogasson, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek digitálisan kompetensek legyenek.

A konferencia célja, hogy kérdéseket tegyen fel arról, és válaszokat adjon arra, hogyan támogathatja a digitalizáció a hitéleti tevékenységeket - mondta.

Még érdekes lehet ...


2025. április 16., Szerda

Nyolcvanegy éve kezdődött a XX. századi rémálom

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.


2025. április 14., Hétfő

Megújult a sportöltöző Iharosberényben

A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.


Elhunyt Dr. Orvos Levente

Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.


2025. április 10., Csütörtök

Orbán Viktor: Folytatjuk az árletöréseket!

2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók


2025. április 04., Péntek

Fagyizni készülsz a Balatonnál? Így alakulnak az idei árak

Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.


2025. április 02., Szerda

80 év fölött igényelni sem kell, megkapják az idősek a Gondosórát

Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.


2025. április 01., Kedd

Zalai érdekeltség az űripari központban

Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.


2025. március 27., Csütörtök

Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés

A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.



2025. március 26., Szerda

2025. március 25., Kedd

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb

A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.


2025. március 24., Hétfő

Nincs több kellemetlen meglepetés?

Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.

+