A múlt hónapban 1,2 millió vendég, köztük 800 ezer magyar és több mint 360 ezer külföldi turista, 3 millió vendégéjszakát töltött el magyarországi szálláshelyeken (A kép forrása: Pexels)
A várakozásokat is túlszárnyalta a szeptember, az adatok meghaladták a 2019-es számokat, ami a szállodák és a vendéglátóhelyek árbevételében is jól látszik. Az eredményekről, a SZÉP Kártya forgalomról, az őszi kampány és a nagyrendezvények hatásáról is beszél dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legújabb podcastjában.
Mind a hazai, mind a nemzetközi forgalom rendkívül élénk volt az első őszi hónapban, Budapesten pedig 2020-hoz képest több mint négyszer annyi vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek, ami főként a növekvő külföldi vendégeknek volt köszönhető. Az előfoglalások alapján
minden esély megvan arra, hogy év végéig elérjük a 30 milliós vendégéjszakaszámot.
A külföldi turisták, akik közül a legtöbben a visegrádi országokból, valamint Ausztriából, Németországból és Romániából érkeztek, 21 milliárd forintot költöttek el Magyarországon,
ez az összeg több mint háromszorosa a 2020 szeptemberében mért adatnak.
Guller Zoltán elmondta azt is, 2019-ben a magyar turizmus 41 millió vendégéjszakát számolt, tavaly ez a szám 22-23 millió között alakult, az idei cél pedig éves szinten a 30 millió elérése. Jelenleg 22 millió vendégéjszakánál tartanak, de az MTÜ vezérigazgatója bizakodó, részben mert a következő időszakban 4,1 millió vendégéjszakát már lefoglaltak.
(Forrás: mtu.gov.hu/MTI)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.