Illusztráció (A kép forrása: koronavirus.gov.hu)
A kormány elszánt arra vonatkozóan, hogy januártól 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér – nyilatkozta az M1 Híradójának a pénzügyminiszter. Varga Mihály arról is beszélt, hogy a fizetésemelés csökkentheti a munkaerőhiányt, erősítheti a fogyasztást, mindez pedig lendületben tarthatja a gazdaságot. A kérdésben heteken belül megszülethet a megállapodás.
Hozzávetőleg két és félmillió munkavállalót érint,hogy jövőre a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezerre nő. Ez mintegy 20 százalékos emelkedést jelent. Így jövőre a legkisebb bér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a baloldali kormányzás idején.
Az M1 Híradó információi szerint a minimálbérrel kapcsolatos egyeztetések a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között már a végéhez közelednek, akár már november elején megállapodhatnak.
A pénzügyminiszter az M1 Híradónak arról beszélt, hogy több minden is indokolja ezt az intézkedést, például az, hogy amikor dinamikusan bővül a gazdaság, akkor legyen elegendő munkaerő.
Fontos az is, ha emelkednek a bérek, akkor erősödik a fogyasztás is, ami GDP-növekedés egyik hajtómotorja. Annak érdekében, hogy a vállalkozásoknak ne okozzon gondot a bérek emelése, a kormány több segítséget is nyújt.
„A tárgyalópartnereinknek, a munkaadóknak és a munkavállalóknak elmondtuk, hogy mit tudunk vállalni a költségvetés oldaláról; 1,5 százalékos szakképzési járulék csökkentést, 2,5 százalékos szociális hozzájárulási adó csökkentést, ez összesen egy 4 százalékos nagyon komoly tehercsökkenést jelent a munkaadói oldalról. És ehhez szeretnénk még hozzátenni egy olyan vállalkozói támogatást, ami a vállalkozások speciális adójánál, az iparűzési adónál adna további lehetőséget”
– fogalmazott Varga Mihály.
Ez utóbbi azt jelentheti, hogy a kormány az önkormányzatok költségvetési helyzetét is figyelembe véve megfontolja azt a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó megfelezését kiterjesztené 2022-re.
Ezzel az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások 150 milliárd forintot takaríthatnának meg. Ennek több mint háromszorosa, hozzávetőleg 500 milliárd forint maradna a vállalkozásoknál a szakképzési járulék és a szocho csökkentésével. Így összesen mintegy 650 milliárd forintot fordíthatnak a cégek bérfejlesztésekre.
„Nyilván, hogyha a minimálbér emelkedik, hogyha a garantált bérminimum emelkedik, akkor ezért az a többi bérre is van pozitív hatással" – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Vagyis, egy tempós, kétszámjegyű átlagbér növekedésre lehet számítani jövőre. Az elemző szerint ugyanakkor nemcsak az számít, hogy hó végén mennyivel több fizetést kapunk majd, hanem az is, hogy ez a többlet mennyit is ér valójában.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője szerint a 20 százalékos minimálbér emeléssel az átlagbérek is 10-12 százalékkal nőhetnek, ami az infláció jelenlegi szintjével számolva is magasabb reálbért jelent. Fontos, hogy
a minimálbér-emeléssel együtt növekszik az álláskeresési járadék, az álláskeresési segély, a keresetpótló juttatás, a az örökbefogadói díj, a rehabilitációs ellátás, a rokkantsági ellátás, a táppénz, a csed és a gyed összege is.
Utóbbi például a 2010-es összeg több mint két és félszeresére, 280 ezer forintra nő.
(Forrás: hirado.hu)
Érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke.
A Nemzet Művésze díjat 2013-ban alapította az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, hogy méltó módon ismerjék el a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb alkotóit.
A harc napokig tartott, de a túlerővel szemben nem volt esély. November 11-re a forradalom elbukott, és kezdetét vette a megtorlások, kivégzések, internálások korszaka.
A siófoki zsilipek zárt állapotban vannak, az ezzel kapcsolatos félreértést a közösségi médiában megjelent posztok megtévesztő tartalmai okozzák.
Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők hétvégén.
A gazdasági döntések között Gulyás Gergely bejelentette, hogy meghosszabbítják az élelmiszerek és drogériai termékekre vonatkozó árréskorlátot 2026. február 28-ig, valamint további 14 termék kerül be az érintett körbe.
Az Otthon Start támogatott hitel a magyar lakáspiac egyik legnagyobb hatású programjává válhat – nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is.
Orbán Viktor: Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, nem lehet együtt úszni a brüsszeli fősodorral.
Méltatlanul bántak a nemzeti trikolórral a Tisza Párt Békemenet-koppintásán, a Nemzeti Meneten.
Attól függetlenül, hogy egyes országok már évek óta nem állítanak át, az Európai Unióban még érvényben van a kétszeri óraállítási rendszer.
Hamarosan megkezdődnek a fürdőépület ideiglenes kiváltását célzó munkálatok.