Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, a műsor ötletgazdája beszél az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági kampányának sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában. Mellette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Elkezdődött a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampánya; a karitatív akció kedvezményezettje ezúttal a Regőczi István Alapítvány. A szervezet missziója, hogy személyre szabott gondoskodást biztosítson a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyermekeknek.
A Jónak lenni jó! idei, immár tizedik kampányát bejelentő sajtótájékoztatón Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a koronavírus-járvány. Herczegh Anita, az államfő felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: országjáró körútja során az érintettekkel történt találkozásokon azt tapasztalta, hogy az összefogás és az odafigyelés valódi támaszt jelent a családoknak, mert megmozdítja a bennük lévő erőt, az Alapítvány pedig éppen azt akarja erősíteni, hogy van hová fordulniuk, nincsenek magukra hagyva. – Az elnöki pár az egyiptomi elnöktől ajándékba kapott ezüst tálat ajánlotta fel a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciónak.
Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, a Jónak lenni jó projektvezetője kiemelte: az adománygyűjtő kampánnyal szeretnének minél szélesebb társadalmi réteget megszólítani és adakozásra biztatni, egyúttal – mint hangsúlyozta – rendkívül fontos az összetartozás és empátia érzésének erősítése az emberekben.
A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Nagy Tímea 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérme-, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívó sisakja felajánlásával járul hozzá a gyűjtéshez.
A közmédia missziója, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről-évre egy jó és nemes ügy mellé álljon.
A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez. Olyan világsztárok csatlakoztak korábban az összefogáshoz, mint Bud Spencer, Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie, Brad Pitt, Jean-Paul Belmondo vagy Lewis Hamilton.
Az év végéig elérhető 1357-es adományvonal hívása, vagy az oda elküldött sms 500 forint támogatást jelent. A relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.
(Forrás: hirado.hu)
A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.
Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.
Pénteken folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
A beruházást 215 millió forintból végezte el a MÁV.
Országszerte magas a pollenkoncentráció, erősödhetnek a szénanáthás tünetek.
Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.
Villámok fotózására alkalmas lesz az előttünk álló éjszaka, több helyen is lehetnek záporok, zivatarok.
Kedden még egy kicsivel melegebb lesz, majd este északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek hatására szerdára kissé visszaesik a hőmérséklet.
A letenyei autópályán lévő épületek elbontása április közepén kezdődött meg több terelési ütemben.
A folytatásban is átlag körül, vagy a felett alakulnak a maximumok.
A mostani hétvége és még a jövő hét első napjainak időjárása is nyugodt mederben zajlik.
Az év első négy hónapjában országosan 15 százalékkal, a Balatonnál 12 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma az előző év hasonló időszakához képest.
A hűvös, csapadékos időszak véget ért, a hétvégén meleg, napos időre számíthatunk; zápor, zivatar pedig csak kevés helyen alakulhat ki.
A Magyar Falu Program pályázatának köszönhetően sikerült felújítani és bővíteni a nagyrécsei vegyesboltot.
Vége a hűvös májusi időnek: a következő napokban már egyre melegebb, szárazabb léghullámok lesznek a meghatározók.