(Fotó: MTI/Komka Péter)
Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben jelentette be, hogy 2022 januárjától 3% helyett 5%-kal emelkednek a nyugdíjak. Megmutatjuk, hogy ez mekkora plusz összeget jelent az érintettek számára.
Ahogyan arra számítani lehetett, a kormány emeli a 2022 januárjától esedékes nyugdíjemelés mértékét. Az eredeti, költségvetési törvényben szereplő 3%-os inflációs mérték helyett 5% lesz az emelés mértéke a miniszterelnök mai bejelentése alapján. Vagyis a nyugdíjasok 2 százalékpontos kompenzációt kaphatnak jövő januárban.
Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója hétfőn megjelent gyors értékelésében kitér arra, hogy "2021-ben összesen 27 fajta ellátást, járandóságot, járadékot, támogatást, pótlékot kellett emelni, ez feltehetően változatlan marad 2022-ben is, vagyis az emelés a saját jogú nyugdíjak mellett egyebek között a hozzátartozói nyugdíjakra, a korhatár előtti és hasonló ellátásokra, a rokkantsági és hasonló ellátásokra is kiterjed".
Azt is kiemeli, hogy az átlagnyugdíj a novemberi 1,2% emelés után jelenleg 153 290 forint. Az átlagnyugdíj 2022 januárjában a most bejelentett 5% emelés után 160.960 forintra nő.
Gyors (alábbi táblázatunkban látható) kalkulációnkkal elkészítettük, hogy a magasabb nyugdíjemelés mit jelent a különböző havi nyugdíjszinteken. Jól látható, hogy az átlagnyugdíj szintjén ez havi 7665 forint plusz jövedelmet jelent, ami éves szinten közel 92 ezer forint (vagyis a magasabb infláció miatti plusz kiegészítés az átlagnyugdíj esetében éves szinten több mint egy félhavi nyugdíjat jelent pluszban).
A magasabb nyugdíjemelés hatása 2022-ben | ||||
Nyugdíj összege | eredeti 3%-os emeléssel | új 5%-os emeléssel | havi plusz összeg 2021-hez képest 5%-os emeléssel | 5%-os emeléssel a jövedelmi helyzet javulása 2022-ben 2021-hez képest |
50.000 | 51.500 | 52.500 | 2500 | 30.000 |
100.000 | 103.000 | 105.000 | 5000 | 60.000 |
153.290 (átlag) | 157.889 | 160.955 | 7665 | 91.974 |
200.000 | 206.000 | 210.000 | 10000 | 120.000 |
300.000 | 309.000 | 315.000 | 15000 | 180.000 |
400.000 | 412.000 | 420.000 | 20000 | 240.000 |
Forrás: Portfolio-számítás |
Nyugellátások címén idén 3907 milliárd forintot fizet ki a költségvetés. Változatlan létszámot feltételezve a 2 százalékpontos nyugdíjemelési többlet éves szinten a költségvetés számára mintegy 80 milliárd forintos plusz kiadást jelent ez 2022-ben. Fontos megjegyezni, hogy a teljes költségvetési egyenleg szempontjából a magasabb infláció nem egyenlegrontó tényező, hiszen a forgalmi típusú adóbevételek oldalán jelentős többletbevétel keletkezik a magasabb pénzromlási ütem miatt.
(Forrás: Pénzcentrum)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.