Hazai - 2021. december 24., Péntek
#karácsony #ünnep #kereszténység

A nehézségek segítenek átélni az ünnep lényegét

A nehézségek segítenek átélni az ünnep lényegét

Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)

A keresztény ünnepek természete, hogy minél nehezebbek a külső körülmények, annál inkább át lehet élni a lényegüket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek karácsony alkalmából.

Balog Zoltán emlékeztetett: az első karácsony sem volt könnyű. Noha az istálló, a jászol mint bölcső és az állatok képe ma idillinek hat, valójában a kétezer évvel ezelőtti istállóban József és Mária nem várhatta meghitt, biztonságos körülmények között gyermekét.    

A körülmények ma sem ideálisak, de paradox módon a karácsony lényegét éppen emiatt sokkal mélyebben át lehet élni.

Ha ugyanis az embernek mindene megvan, ha minden úgy alakul, ahogyan szeretné, könnyen elhiheti, hogy ő teszi ünneppé az ünnepet. A keresztény ünnep lényege azonban éppen az, hogy Isten teremti meg, és ha hiányoznak a külső kellékek, akkor „jobban oda tudunk figyelni erre a lényegre”.   

Az idei ünnepben a legnagyobb, a valódi hiány a másik emberé

Sok család, így az övé sem ünnepelhet együtt külföldön élő tagjaival. Ugyanakkor ez a hiány jelzi a másik ember értékét: aki igazán hiányzik, az tényleg fontos – mutatott rá. Balog Zoltán arról is beszélt: a járvány miatti korlátozások, a templomok bezárása okozott veszteséget az egyháznak a hívek számában, ugyanakkor az újranyitás után „tudatosabban” keresik fel a templomot az emberek, hiszen bátorság is kell hozzá.   

A református egyház vezetése pedig megtanulta, hogy nem szabad bezárni a templomokat,

mert nehéz időkben van a legnagyobb szükség a lelki táplálékra, az imádságra. „Ha betartunk bizonyos előírásokat, akkor nem kockázatosabb templomba menni, mint boltba” – mondta –, és ahogy az ember nem mondhat le a tejről, a kenyérről, a gyümölcsről, ugyanúgy napi szüksége van a „lelki kenyérre”, a „lelki gyümölcsre is”.

A templomban az emberek jobban vigyáznak egymásra

Ebből pedig közösségben sokkal jobban részesül, mintha otthon, online követi az istentisztelet-közvetítést. Ráadásul a templomban az emberek jobban vigyáznak egymásra, mint egy boltban – jegyezte meg. Balog Zoltán szólt arról is: ha van a hitünkkel összefüggő tanulsága a világjárványnak, az az a felismerés, hogy

nem élhetünk úgy tovább, ahogy eddig éltünk”.

Ez a járvány nem egy természeti katasztrófa, egy földrengés vagy egy vulkánkitörés, amiről azt mondhatja az ember, hogy nem tehet róla. A koronavírus-járvány összefügg a határokat nem tisztelő, mindent mindennel összekeverő globális tendenciákkal, hiszen ezek eredménye, hogy a járvány nem lokális, hanem az egész világot sújtja. „Mi pedig kaptunk egy esélyt, hogy tanuljunk ebből” – tette hozzá.    

Isten az élet minden lényeges dolgában benne van valamilyen módon, és nekünk nyitott a lehetőség, hogy felismerjük őt”.

A rossz dolgok a világban nem Isten büntetései

Ehhez pedig egyaránt szükség van „a világ kritikus, szeretetteljes megfigyelésére” és a Biblia nyitott szívű értelmezésére. Ez a kettősség az egyház világán belül magától értetődő, még ha kívülről nézve furcsállják is egyesek. Fontos ugyanakkor, hogy a rossz dolgok a világban nem Isten büntetései, amiért valakiket felelőssé lehet tenni. Isten nem egy mennyei világkormányzó öregúr, aki mindig odacsap, ha úgy látja, hogy valami nincs rendben. Isten a tiszta szeretet ősforrása, és a nehéz helyzetekben, amilyen a mostani járvány is, azt kell megkeresni, hogy hol van az ő szeretete.   

Amikor pedig „Isten szeretetét keressük, mindig Jézus Krisztussal és a másik emberrel találkozunk”: az emberrel, akitől „szeretetet kapunk” vagy aki „szeretetre szorul”.    

Balog Zoltán szólt az egyházaknak a szociális munkában és a járványkezelésben is kamatoztatható képességéről: személyesen is meg tudnak szólítani olyan közösségeket, amelyeket a központi intézkedések alig érnek el, és olyanokat is, akik bizalmatlanok az ilyen üzenetekkel szemben.    

Mi lenne az egyház dolga, ha nem az, hogy észrevegye, számon tartsa azokat, akik a periférián vannak, és megpróbálja őket bevonni az egész közösség életébe?”

– tette fel a kérdést. Ez vonatkozhat a roma közösségre – mondta, megemlítve, hogy idén tízéves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat –, de igaz az alkoholbetegekre, a drogfüggőkre és a menekültmisszióra is. Ezeken a területeken az egyház csöndben, a háttérben végzi szolgálatát és olyan helyekre is eljut, ahova más nem.    

Mi, egyházak, sokszor adósak maradunk az igazság ismételgetésével

Az egyházak közös, a házasság fontosságát hangsúlyozó nyilatkozatáról azt mondta: „mi, egyházak, sokszor adósak maradunk az igazság ismételgetésével, mert annyira magától értetődőnek gondoljuk, hogy egy egyház csak így tud gondolkodni” valamiről, jelen esetben a házasságról. Ugyanakkor az elmúlt időszakban felerősödtek a házasságról szóló viták, és a hívek útmutatást várnak az egyházi vezetőktől.    

Az pedig, hogy az egyházak ilyen széles összefogással álltak ki a házasság intézménye mellett, jelzi, hogy létezik egy csöndes, szelíd, de határozott többség, amelyik ma is ugyanazt gondolja férfi és nő kapcsolatának lényegéről, mint amit tavalyelőtt vagy négyezer éve.

Miközben tudjuk, hogy ez az együttélési forma is sokat változott az idők során.”    

Hozzátette: a nyilatkozat nem valakik ellen irányult, hanem „azokért, akik továbbra is hinni szeretnének abban, hogy a házasság olyan intézmény, amely a jövőnk letéteményese”. Abszurd feltételezés tehát, hogy a nyilatkozat kirekesztette volna a nem házasságban élőket, ha így lenne, kizárt, hogy a katolikus egyház az összes papja nevében aláírta volna azt – jegyezte meg. Az adventi megjelenést pedig az indokolta, hogy karácsony nemcsak a ma élő családok ünnepe, hanem maga a megváltás kezdete, a karácsonyi eseménysor is egy család, Mária, József és a gyermek születésének története – mondta Balog Zoltán.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2022. augusztus 08., Hétfő

Lesz is, meg nem is...

... csapadék a következő napokban, ugyanis helyi záporok, zivatarok szinte bárhol előfordulhatnak, de nagy területet érintő áztató esőnek kicsi az esélye.


Megkezdődött a szüret a Csabagyöngye szedésével

A Balatonboglári borvidékhez tartozó Ordacsehiben termesztett szőlőből készül a legkorábbi újbor Európában.


A tanévkezdésben segít a kormány

Újabb segítséget kapnak a családok.


2022. augusztus 07., Vasárnap

Valamennyi magyar asztalára jusson kenyér

15 millió búzaszem: a legnehezebb időszakban sem marad el a gazdák adománya.


A tűzifa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással

Az agrárminiszter közösségi oldalán tisztázta a helyzetet.


2022. augusztus 06., Szombat

Már több mint 33 ezer új rendszámos autó közlekedik az utakon

Egyedi vagy egyénileg kiválasztott hatósági jelzésű rendszámból pedig összesen 725-öt adtak ki.


Kiegészül a gáz- és áramszámla tartalma

A lakossági rezsiszámlák az augusztustól életbe lépő rezsiszabályok részleteit is tartalmazni fogják.


2022. augusztus 05., Péntek

Hullámzó hidegfront

Egy hullámzó hidegfront töri meg az anticiklon uralmát, és hoz némi felüdülést hazánk időjárásába.


Milyen lenne a nyár a véradásod nélkül?

Plakátkampánnyal buzdít véradásra a Magyar Vöröskereszt.


2022. augusztus 04., Csütörtök

Lesz-e felhő?

Derült, száraz idő várható még pénteken. Szombaton aztán megmozdul a légkör felettünk.


Szentkirályi Alexandra: kétszer utalnak családi pótlékot augusztusban

Az intézkedéssel a családok iskolakezdési terheit igyekszik csökkenteni a kormány.


Ismét kiadták a harmadfokú hőségriadót

Hétvégéig fokozódik a meleg, szombaton elérhetjük a 38 fokot.


2022. augusztus 03., Szerda

Rétvári: Továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba

A kormány évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy a családtámogatások részévé teszi a tankönyvtámogatást.


Koronavírus - mutatjuk a friss adatokat

Az elmúlt héten összesen 21 840 új fertőzöttet igazoltak.


Augusztus 15-ig meghosszabbították a mérőállás diktálási lehetőséget

A rendkívüli diktálás nem kötelező az ügyfeleknek.


2022. augusztus 02., Kedd

Visszatérő kánikula

Egyre inkább magasnyomás határozza meg időjárásunkat, így egészen hétvégéig fokozódó kánikulára számíthatunk, érdemi csapadék nélkül.


Támogatott képzésekkel segíti a kormány a Tungsram elbocsátott dolgozóit

A mintegy félmilliárd forintból megvalósuló program országszerte több mint 30 szakma elsajátításához nyújt támogatást.


Továbbra is a magyarok fizetik a legalacsonyabb rezsit Európában

Júniusban Svédországban volt a legdrágább a gáz, ott tízszer annyit kellett fizetni egy köbméter földgázért, mint nálunk.


2022. augusztus 01., Hétfő

Ciklon után

Csökken a csapadékhajlam, és ismét melegedés kezdődik.


2022. július 31., Vasárnap

Napos, száraz, meleg

A következő napokban alapvetően sok napsütésre van kilátás, és zápor, zivatar legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő.


Megvan a 2022/23-as tanév rendje: mutatjuk a legfontosabb dátumok

A 2022/2023-as tanévben a tanév első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök), az utolsó tanítási napja pedig június 15. (szintén csütörtök) lesz.


Németh Szilárd: igényelni kell a nagycsaládosok rezsikedvezményét

Háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 ezer forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 875 ezer forintot takaríthatnak meg.


2022. július 30., Szombat

Itt a várva várt!

A délnyugati, nyugati megyékben várható a legtöbb napsütés, és csapadéknak is arrafelé a legkisebb az esélye.


Kormányinfó: Marad a lakosságnak a benzinárstop

A kormány úgy döntött, hogy a jövőben csak a taxiknak és a magántulajdonban lévő autóknak, mezőgazdasági gépeknek marad fenn a 480 forintos benzinár.

+