Hazai - 2022. március 12., Szombat
#telt ház #szállodapiac #turizmus #hosszú hétvége

Telt házra készülnek a szállodák a hosszú hétvégén

Telt házra készülnek a szállodák a hosszú hétvégén

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Megtelnek a szállodák az előttünk álló hosszú hétvégén a Balatonnál is. Elsősorban belföldi vendégek érkeznek, köztük sok fiatal és szépkorú pár, valamint kisgyermekes család.

Szépen megtelt foglalásokkal a hosszú hétvége az egyik ismert hotelben a megyeszékhelyen. A tulajdonos elmondta: egyértelműen látszik, hogy az emberek szeretnék pihenéssel tölteni a nemzeti ünnep előtti hétvégét. Kiderült az is, hogy a korábbi maszkviselési kötelezettség nem befolyásolta a vendégek kedvét.

A szálloda vezetője optimistán tekint a szezonra, véleménye szerint muszáj pozitívan állni a dolgokhoz, és bízik benne, hogy az emberek szeretnének egy kicsit kikapcsolódni a korlátozások és a korábbi bezártság után. Természetesen az orosz–ukrán háború rányomja a bélyegét a hangulatra, de a szakember véleménye szerint feltöltődésre mindenkinek szüksége van idén is.

Megjegyezte még, hogy az idei forgalom azon múlik, hogy a megyeszékhely milyen programokat tud nyújtani. A veszprémi vendéglátósok és szállásadók mindent megtesznek azért, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsanak, a többi a programszervezőkön múlik, hogy mennyire sikerül aktivizálni, rendezvényekkel idecsábítani a turistákat.

Rádóczy Andrea, a balatonfüredi Hotel Golden Lake Resort tulajdonosa, ügyvezető igazgatója azt mondta, telt ház lesz a hosszú hétvégén náluk, a vendégek 95 százaléka belföldi, főként párok és kisgyermekes családok érkeznek. A vendégeket nagyon sok színes, tartalmas programmal várják, hogy minél aktívabban tudják eltölteni a négynapos hosszú hétvégét. Ezt igénylik, ugyanis ma már önmagában nem elég a kellemes környezet. Lesznek például szaunaszeánszok, vidám, tavaszváró programok, a gasztronómiában a magyaros ízek állnak középpontban. Érkezéskor közlik velük a városi programokat is.

A vendégek nagyon várták már, hogy a pandémia után végre kimozduljanak, visszakapják a korábbi felhőtlen szabadságot, egymást váltva, jellemzően két vagy három éjszakára érkeznek.

Rádóczy Andrea kiemelte, a szállodások bízhatnak a belföldi vendégforgalomban. Ők célul tűzték ki, hogy idén elérik a 2019-es év eredményeit, amikor 15 éves fennállásuk legnagyobb árbevételét könyvelték el.

Náluk sikeres volt az évkezdés, januárban 55 százalékos, februárban 65 százalékos kihasználtsággal működtek, főleg belföldi vendégek jöttek, a külföldiek üzleti utazók voltak. A hotelben 45-en dolgoznak, 15-en alkalmi munkavállalóként segítenek, ha a helyzet úgy kívánja. A munkaerő-probléma náluk is jellemző, de van egy stabil csapat, és sokat jelentenek a nyelveket beszélő egyetemisták is.

– A foglalások szerint megtelik a Balaton-part az idei első hosszú hétvégén vendégekkel. Ez nem csoda, mert mindenkire ráfér a hosszú pihenés – közölte Antal Bernadett, az alsóörsi Hotel Laroba menedzsere. Náluk már hetekkel ezelőtt elkelt az összes szoba. A vendégek összetétele vegyes, érkeznek kisebb és nagyobb gyermekekkel, jönnek fiatal és szépkorú párok is. A vendégek igénylik a wellnesst és a kitűnő konyhát is, nekik főleg szezonális, helyi és környékbeli alapanyagokból készült ételeket kínálnak, és nem marad el az évtizedes hagyományokra visszatekintő halászlé sem. A felhőtlen pihenéshez hab a tortán, hogy nagyon közel van a Balaton, amelynek szépsége és nyugalma, illetve a tóparti séta különleges ajándék mindenkinek.

(Forrás: Like Balaton/VEOL)

Még érdekes lehet ...


2026. április 16., Csütörtök

Választás 2026 - Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Azt ígérte: minden jó dolgot támogatni fognak, és minden rosszat elleneznek, ott pedig, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az igazságtalanság ellen.


Szombaton indul a madárgyűrűzés

A program során az érdeklődők megismerhetik a környék madarait és a kutatás izgalmas részleteit.


2026. április 15., Szerda

MÁV-csoport: kiválóan vizsgázott Keszthely első elektromos autóbusza

A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.


2026. április 14., Kedd

Választás 2026 - Orbán Viktor: Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat!

Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.


2026. április 12., Vasárnap

Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a magas részvétel

A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.


Rendkívüli választói aktivitás: már reggel kiugró a részvétel, de Zalában elmarad az átlagtól

A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.


Orbán Viktor: a biztonság és a béke a tét a választáson

A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.


Választás 2026 - Megnyitottak a szavazókörök

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.


2026. április 11., Szombat

Halász Gábor: Egy új mozdonyt kapcsoltak az Orbán-fóbiás utasokkal megpakolt szerelvény megvariált kocsisorára

Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.


Rendszerbontó Nagykoncert: megtudhattuk, milyen a tiszás tempó

Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.


2026. április 10., Péntek

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.


Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 4. rész

Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.


Orbán Viktor: Most vasárnap a hazánk sorsáról döntünk

A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.


2026. április 09., Csütörtök

J. D. Vance: példátlan brüsszelita beavatkozás

J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri


2026. április 08., Szerda

Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 3. rész

Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.


Aranykonvoj-ügy: videón a feltételezett irathamisítás, nyomoz a NAV

Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.


2026. április 07., Kedd

Új korszak kezdődhet a zalai vasúton

Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.


A hallgatás politikája: mit képviselnek valójában a Tisza Párt jelöltjei?

A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?


Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 2. rész

A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.


2026. április 06., Hétfő

Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 1. rész

A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.


Az Agrárminisztérium jelentős többletforrással segíti a hungarikumok megőrzését

A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.

+