Illusztráció (A kép forrása: hirado.hu)
Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya költések összege februárban, a május 31-ig érvényben lévő élelmiszer-vásárlási lehetőség érezhetően megnövelte a felhasználást februárban - közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére.
A K&H Banknál a SZÉP-kártya költések közel negyedét élelmiszervásárlások tették ki a múlt hónapban. Emellett a felhasználás összértéke is megugrott: januárhoz képest 20, az egy évvel ezelőtti költéshez képest pedig 80 százalékkal többet vásároltak az idén februárban K&H SZÉP-kártyával. Rámutattak: az élelmiszervásárlás újabb lendületet adott a SZÉP-kártya piacnak a felhasználói és a kereskedői oldalon egyaránt.
Februárban egyetlen hónap alatt közel annyi kereskedő csatlakozott a K&H SZÉP-kártya elfogadóhelyek közé, mint tavaly egy teljes negyedév alatt. Ezzel a K&H SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma országosan meghaladja a 36 ezret. Az adataik szerint főként a kisebb üzletek látják úgy, hogy még most is érdemes beszállni, és lehetőséget nyújtani a vásárlóknak a SZÉP-kártyás fizetésre. A SPAR, az Aldi, a Lidl, és a TESCO áruházlánc mellett már több ezer COOP, CBA, Reál üzlet és húsbolt is lehetővé tette a SZÉP-kártyás élelmiszer-vásárlást. Így közel 6500 kereskedelmi egység van Magyarországon, ahol K&H SZÉP-kártyával lehet élelmiszert venni. Az elmúlt hetekben aktivált elfogadóhelyek közel negyede budapesti, míg a többi vidéki üzlet - közölték.
Az OTP azt közölte, hogy a 2022. februári OTP SZÉP-kártya költés összege majdnem a duplája volt a tavaly februárinak. Tavaly februárban 11,7 milliárd forint, míg idén már 22,2 milliárd forint volt a havi költés összege, ami 90 százalékos növekedés. Ez a markáns bővülés az OTP szerint leginkább azzal magyarázható, hogy tavaly év elején még a járványhelyzet jelentősen korlátozta a szabadidős tevékenységeket, és így a SZÉP-kártya forgalom is alacsony volt. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei januári - még élelmiszervásárlási lehetőség nélküli - forgalom 64 százalékkal meghaladta a tavalyit. Az idei februári költés a januárinál már 14 százalékkal volt magasabb. Az alacsony bázis és a járványhelyzet enyhülése mellett minden bizonnyal az élelmiszervásárlási lehetőségnek is szerepe volt a februári magas költési adatban - írták.
Az OTP adatai szerint februárban a SZÉP-kártyás költések több mint 20 százaléka történt élelmiszerboltokban. Február eleje óta az összes nagy élelmiszer üzletláncban elfogadják az OTP SZÉP-kártyát, emellett a kisebb, önálló üzletek is szép számban, folyamatosan csatlakoznak az elfogadóhelyek köréhez: 2022. januárban és februárban összesen 3977 elfogadóhellyel - döntő többségében élelmiszerboltokkal - bővült az OTP SZÉP-kártya hálózata, ami rendkívüli növekedés. Ezzel az OTP SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma közel 55 ezerre nőtt. Az MKB SZÉP-kártyás költések is jelentősen megnőttek 2021 azonos időszakához képest a bank közlése szerint. Ebben két tényező játszott meghatározó szerepet, az egyik a jóval kedvezőbb pandémiás helyzet, ami pozitívan hat a költésekre. A másik, hogy a jogszabályi változásnak, illetve a szolgáltatók és a kártyakibocsátók összehangolt munkájának eredményeképpen a nagy élelmiszerláncok és a kisebb élelmiszerboltok nagy számban tudnak elfogadni SZÉP-kártyát, és az élelmiszervásárlásra van igény a kártyabirtokosok oldaláról is. Kérdésre válaszolva közölték: számottevően nőtt az elfogadóhelyek száma, ugyanakkor az élelmiszervásárlás szempontjából leginkább meghatározó az, hogy már több mint 10 ezerrel több POS terminál fogadja el az MKB SZÉP-kártyát most, mint január 1-jén. A bank honlapján található adatok szerint több mint 35 ezer szolgáltatónál lehet MKB SZÉP-kártyával fizetni.
(Forrás: Turizmus Online / Store Insider)
Az arrogáns, lekezelő stílus nemcsak a riporterrel szemben tiszteletlen, hanem a közönséggel szemben is, hiszen végső soron nekik szól a megszólalás.
Azt ígérte: minden jó dolgot támogatni fognak, és minden rosszat elleneznek, ott pedig, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az igazságtalanság ellen.
A program során az érdeklődők megismerhetik a környék madarait és a kutatás izgalmas részleteit.
A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.
Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.