(Fotó: Facebook/Zalakarosi Fürdő)
Június 1-jétől Végh Andor tölti be a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatói posztját. A szakember korábban a Büki Gyógyfürdő és a Lenti Termálfürdő vezetőjeként is bizonyított már, így személyében egy komoly szakmai tapasztalattal rendelkező operatív vezetőt kapott a zalakarosi létesítmény.
A magas színvonalú kompetenciákkal rendelkező új vezérigazgató felkészültségét a szakmai berkekben is elismerik, május 25-én ugyanis a Magyar Fürdőszövetség tisztújító közgyűlésén a szövetség alelnökévé választották. Végh Andor elmondása szerint két dologban hisz igazán: „a munkában és a még több munkában”. Ezért legnagyobb küldetésének azt tekinti, hogy még vonzóbbá tegye a Zalakarosi Fürdőt az ide érkező vendégek számára, és a létesítményt még előkelőbb helyen rangsorolják a fürdők között. A vezérigazgató tervei szerint év végére sikerül stabilizálni a Zalakarosi Fürdő gazdasági helyzetét és megteremteni a tovább fejlődés lehetőségét a jövőben.
(Forrás: turizmus.com)
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével
Újra lesz tengeri kapuja az országnak!