(Illusztráció: Getty Images Pro)
Míg a világ egyes részein élelmezési válságtól tartanak, a magyarországi gabonaellátás biztosított – írta a szombati Magyar Nemzet.
Idén a világban minden eddiginél nagyobb várakozás előzi meg a betakarítás időszakát, az orosz-ukrán háború miatt ugyanis egyes térségekben komoly esélye van az élelmezési válság kialakulásának – írta a lap. Hozzátették, hogy Magyarországon szerencsére ettől nem kell tartani, bármekkora lesz is az idei termés, bőven elegendőnek ígérkezik a belföldi igények kielégítésére.
Az elmúlt években átlagosan 5 millió tonna búzát takarítottak be a gazdálkodók, míg kukoricából 6,5-8 millió tonna volt az átlagtermés Magyarországon. Egyelőre korai lenne megmondani, hogy az idén mekkora mennyiség kerülhet a magtárakba. Bár néhány helyen már nekifogtak a betakarításnak, országos szinten csak a jövő héten kezdenek el aratni.
Először az őszi árpára kerül sor, az őszi búzára pedig majd július elején.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy Szarvas környékén a napokban már megkezdték az őszi árpa és az őszi búza betakarítását, az eredmények azonban nem túl biztatók. A térségben súlyos aszályproblémák jelentkeztek az idén, a téli és a tavaszi csapadék hiánya miatt alacsony hozamok várhatók.
A lap azt írta, hogy egyelőre nagy a bizonytalanság a terméseredményekkel kapcsolatban, kiemelkedő hozamokat az idén biztosan nem fognak elérni a magyarországi szántóföldi növénytermesztők.
Az aszály ugyanis nagyon megnehezítette a dolgukat, ráadásul az elkövetkező napokban várható forróság is tovább ronthatja a termésátlagokat.
Többet vetettünk, de kevesebbet aratunk idén búzából
Ahogyan csapadékmennyiségben, úgy a gabonatáblák állapotában is kettészakadt az ország.
A legrosszabb helyzetben az alföldi gazdák vannak, ott komoly terméskiesés is elképzelhető, míg a Dunántúlon kedvezőbbek a kilátások.
(Forrás: VG)
Idén már 30 baleset történt a MÁV hálózatán vasúti átjárókban, amelyekben tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.
Falunap és UAZ-GAZ találkozó.
Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.
A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.
Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.
Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.
Még több napig tart a kánikula.
Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.
Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.
Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.
Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.
Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.
Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.
A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.