(Fotó: Balaton Sound)
A szerdai sajtóbejáráson elhangzott, hogy a Zamárdiban élők többsége arra szavazott, hogy Magyarország egyik legnagyobb fesztiváljának továbbra is Balaton-parti város adjon helyet.
Az önkormányzatnak annyi kérése volt, hogy a fesztivál egy nappal korábban érjen véget, így az idén öt helyett négy napig fesztiválozhatunk a Soundon.
A különféle elektronikus irányzatok a Balaton Sound egyfajta védjegyévé váltak. A fesztiválon fellépő mintegy 150 fős nemzetközi gárdában a világ legjobb dj-i is fellépnek, köztük Martin Garrix, Marshmello és a Dimitri Vegas & Like Mike páros – közölték a szervezők. Idén is rengeteg VIP eseményt kínálnak több helyszínen a fesztiválozók számára.
A 2018-ban elindult Safety First program most is részese lesz a rendezvénynek, amellyel gyorsan segítséget kérhetnek a bajba került bulizók. 2022-ben teljesen átgondolták a kezdeményezést és újabb dolgokkal fejlesztették a programot.
Az elmúlt néhány évben egyre nagyobb hangsúlyt kapott a divat és az utcaszínház, így a következő négy napban biztosan találkozhatunk a zamárdi parton különböző színházi performanszokkal. A szervezők azt ígérték, hogy a magyar divatszakma neves képviselői is felbukkannak a fesztiválon.
(Forrás: sonline.hu)
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével
Újra lesz tengeri kapuja az országnak!