(A kép forrása: Pixabay)
A Dunántúlon és a Duna-Tisza köze nagyobb részén derült, napos idő várható. Ugyanakkor ettől keletre erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ott többfelé valószínű zápor, zivatar, utóbbiakat felhőszakadás is kísérheti. Az északnyugati szél több helyen erős lesz, de viharos széllökésekre már csak zivatarok körül kell számítani. A csúcshőmérséklet a Dunántúlon 28 és 32, keleten 31 és 37 fok között alakul. Késő estére 19 és 27 fok közé hűl le a levegő.
(Forrás: met.hu)
Megállt az elvándorlás a szakmából.
Az év elején is színes programok várnak az ország legnagyobb tavánál
Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.