(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel. Általában száraz idő lesz. Legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. Az északnyugati szél éjszakára mindenütt mérséklődik, majd holnap helyenként megélénkül az északi szél. Erős vagy viharos lökés csak zivatar térségében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 22 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, keleten a magasabb értékeket. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 30 és 36 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Megállt az elvándorlás a szakmából.
Az év elején is színes programok várnak az ország legnagyobb tavánál
Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.