(Fotó: Meghan Plowman)
Éjszaka elér bennünket egy gyengülőben lévő hidegfront, amely fel is oszlik, de azért még így is megmozgatja felettünk a légkört.
Pénteken a hidegfront felhőzete kelet felé húzódik, a Dunántúlon egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, a középső és keleti országrészben jobbára közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan előfordul zápor, zivatar, nagyobb számban a középső országrészben. Az északi, északnyugati szél ma több helyen megélénkül, pénteken főleg a Dunántúlon erős, helyenként viharos lökések kísérik, de zivatarban is viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 28 fok között alakul.
(Forrás: met.hu)
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.