Hazai - 2022. július 09., Szombat

A THW-647-tel véget ért egy korszak Magyarországon

A THW-647-tel véget ért egy korszak Magyarországon

(Fotó: Technológiai és Ipari Minisztérium)

Alig több, mint egy hét alatt már több ezer új rendszám került forgalomba. A THW-647 volt az utolsó legyártott régi rendszámtábla.

Már 8338 új rendszámmal találkozhatunk az utakon – közölte szombaton a Technológiai és Ipari minisztérium. A TIM Facebook-oldalára feltett közlése szerint július elsejétől kapnak négy betűs, három számos, címeres rendszámokat az újonnan forgalomba helyezett autók. A NISZ Zrt. adatai szerint eddig már több mint 8 ezer szett talált gazdára az első héten.

Ezek közül közel 6500 új rendszámot személyautókra szereltek fel. Majdnem ötszázat zöld alapszínnel a környezetkímélő, többnyire tisztán elektromos járművekre.

Az első héten közel félezer egyedi vagy egyénileg kiválasztott hatósági jelzésre érkezett be igény, négyszázat már ki is adtak közülük.

A felfokozott érdeklődést jelzi, hogy ha egy teljes évig ebben az ütemben fogynának a táblák, több mint 430 ezer kelne el belőlük. Tavaly 313 ezer, tavalyelőtt 316 ezer gépjárművet helyeztek először forgalomba Magyarországon. A három betű, három számos változatból utolsóként legyártott tábla a THW-647-es volt

– közölte a minisztérium. 

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2025. február 09., Vasárnap

Influenza - a múlt héten több mint 80 ezren fordultak orvoshoz

Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.


2025. január 17., Péntek

2024 a hazai turizmus rekordéve

Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.


Influenza - több mint 43 ezren fordultak orvoshoz múlt héten

Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.

+