(Fotó: Getty Images)
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata törvényt, amely továbbra is alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, egyszerű adózási formát kínál a legkisebb vállalkozásoknak – írta hétfői közleményében a Pénzügyminisztérium.
A tárca kommünikéje kiemelte, hogy az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították. Az új kata megszünteti a visszaéléseket, emellett kedvezőbb feltételeket kínál a lakosságnak értékesítő legkisebb vállalkozóknak.
A PM kitért arra is, hogy az új kata, a kisadózó vállalkozók tételes adója az eddiginél magasabb, évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak.
Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint.
Az új kata szabályai egyértelmű viszonyokat teremtenek a színlelt munkaviszony kizárása érdekében is: az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják. Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.
Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az új kata szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz.
Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását.
(Forrás: VG)
Ezek hangzottak el a mai Kormányinfón.
Miközben itthon az államadósság a gazdaság háromnegyedét teszi ki, addig több nyugat-európai ország már régen átlépte a százszázalékos határt – és mégsem dől össze egyik napról a másikra az állam.
Ülésezik a Béketanács.
A miniszterelnök szerint a 2026 és 2030 közötti évek a legkockázatosabb évek lesznek talán az életünk során.
A termék gyártója a Danone Deutschland GmbH. A hatóság kéri, hogy a szóban forgó termékeket ne adják gyermekeknek.
Több millió munkavállaló és család kap magasabb jövedelmet.
Szakmai pályafutása során kapcsolatba került több, a 2000-es évek közéletében meghatározó szerepet betöltő közgazdásszal és politikussal, köztük Bajnai Gordonnal és Surányi Györggyel.
Minden feltétel biztosítva lesz ahhoz, hogy "a világraszóló eredményeket hozó napenergia-forradalmat az energiatárolásban is megismételjük, és Európa élvonalába lépjünk."
A kormány januári rezsistopot léptet életbe, 50 milliárd forint támogatással védi meg a magyar családokat.
A miniszterelnök szerint a stabil, egypárti kormányzás feltétele annak, hogy az ország megőrizze békéjét, gazdasági mozgásterét és társadalmi stabilitását.
Megtartotta idei első ülését a Zala Vármegyei Közgyűlés.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországon mára a rezsicsökkentés a mindennapok részévé vált, miközben az Európai Unió más országaiban három-négyszer magasabb energiaköltségekkel szembesülnek a családok.
A kormány továbbra is a „rezsisáv” megvédésére törekszik, azaz a célzott segítség nem a korlátlan pazarlást támogatja, hanem a fagy okozta kényszerű többletkiadásokat enyhíti.
Az OECD szerint a szabályozatlan vízhasználat kiszárítja a magyar gazdaságot.