Hazai - 2022. július 13., Szerda
#Kormányinfó #energia-veszélyhelyzet #villamosenergia #gáz

Kormányinfó: Energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány

Kormányinfó: Energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b-j) a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2022. július 13-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó elején elmondta: Ma nem a kormánynak, hanem a kormánykabineteknek volt ülése, így ezekről a döntésekről tud beszámolni.

Most Magyarországon is eljött a pillanat, hogy a kormány energiaveszélyhelyzetet hirdessen, hiszen Európa jelentős részén energiaválság van. Az áram ára egy év alatt több mint ötszörösére, a gáz ára több mint hatszorosára növekedett és nem látni, hol van ennek a vége.

Úgy tűnik, hogy a téli időszakra nem lesz elég gáz Európában, így több országot követve Magyarországon is energiaveszélyhelyzetet hirdet a kormány. Ennek célja, hogy felkészüljünk a válságra és megerősítsük az energiabiztonságot.

Energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány – jelentett be Gulyás Gergely.

Hét pontból áll a kormány programja:

  • Magyarország másfél milliárd köbméterről kétmilliárdra növeli a hazai kitermelést
  • Szijjártó Péter felhatalmazást kapott további gázforrások felkutatására
  • Kiviteli tilalmat rendelnek el az energiára és a tűzifára
  • Az év végéig fokozzuk a lignitkitermelést
  • A Mátrai Erőmű blokkjainak mihamarabbi újraindítása
  • A paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása
  • A csökkentett gáz és áramár csak az átlagfogyasztásig marad érvényben

 

A villamosenergia sávhatára 210 kW havonta, gáznál pedig 144 köbméter. Ez éves mértékben 2523 kWh áram és 1729 köbméter gázt jelent. A háztartások háromnegyedét nem érinti a változás, az átlagfogyasztásig pedig mindenki számára elérhető marad a rezsicsökkentés – emelte ki Gulyás Gergely.

A rezsicsökkentés az átlagfogyasztás mértékéig marad érvényben, ami azt jelenti, hogy a családok háromnegyede számára továbbra is fennmarad az intézkedés

– ismertette Németh Szilárd.

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az energiaveszélyhelyzet azért szükséges, hogy a rezsicsökkentés továbbra is fenntartható legyen. Ebből a célból korábban létrejött a rezsivédelmi alap, a mostani szabályozás szerint pedig az átlagfogyasztás mértékéig marad a rezsicsökkentett ár.

Egy átlagfogyasztó a villamosenergiára 7750 forintot költ, ez rezsicsökkentés nélkül 50 823 forint lenne. Gáznál ugyanez az összeg 15 833 forint, rezsicsökkentés nélkül pedig 131 441 forint lenne havonta – részletezte.

Azaz egy átlagos fogyasztó havonta 158 691 forintot spórol a rezsicsökkentésnek köszönhetően és az átlagfogyasztók tekintetében ez teljes egészében megmarad. A háztartások háromnegyedének ez semmilyen változást nem fog jelenteni, az átlag felett fogyasztó egynegyednek pedig csak az átlagfogyasztás felett kell megfizetni a teljes árat.

A nagycsaládosok kedvezményes fogyasztási limitje megmarad,

tehát náluk nem az éves 1729 köbméter gázfogyasztás lesz, hanem 2329 köbméter, ugyanis minden háromgyermekes családnak jár 600 plusz köbméter, továbbá ezen felül gyermekenként további 300 köbméter – emelte ki.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. április 15., Szerda

MÁV-csoport: kiválóan vizsgázott Keszthely első elektromos autóbusza

A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.


2026. április 14., Kedd

Választás 2026 - Orbán Viktor: Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat!

Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.


2026. április 12., Vasárnap

Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a magas részvétel

A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.


Rendkívüli választói aktivitás: már reggel kiugró a részvétel, de Zalában elmarad az átlagtól

A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.


Orbán Viktor: a biztonság és a béke a tét a választáson

A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.


Választás 2026 - Megnyitottak a szavazókörök

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.


2026. április 11., Szombat

Halász Gábor: Egy új mozdonyt kapcsoltak az Orbán-fóbiás utasokkal megpakolt szerelvény megvariált kocsisorára

Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.


Rendszerbontó Nagykoncert: megtudhattuk, milyen a tiszás tempó

Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.


2026. április 10., Péntek

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.


Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 4. rész

Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.


Orbán Viktor: Most vasárnap a hazánk sorsáról döntünk

A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.


2026. április 09., Csütörtök

J. D. Vance: példátlan brüsszelita beavatkozás

J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri


2026. április 08., Szerda

Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 3. rész

Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.


Aranykonvoj-ügy: videón a feltételezett irathamisítás, nyomoz a NAV

Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.


2026. április 07., Kedd

Új korszak kezdődhet a zalai vasúton

Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.


A hallgatás politikája: mit képviselnek valójában a Tisza Párt jelöltjei?

A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?


Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 2. rész

A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.


2026. április 06., Hétfő

Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 1. rész

A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.


Az Agrárminisztérium jelentős többletforrással segíti a hungarikumok megőrzését

A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.


2026. április 05., Vasárnap

Pusztító erejű robbanószert találtak a szerb-magyar gázvezetéknél - FRISSÍTVE!

Rendkívüli Védelmi Tanács ülést hívott össze Orbán Viktor.

+