(A kép forrása: Pixabay)
Éjszaka nyugat felől fátyolfelhők érkeznek, főként az északnyugati, délkeleti határszélen lehetnek erősebben felhős területek. Csapadék nem várható. Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható. Délutánig legfeljebb elvétve alakulhat ki egy-egy futó zápor, majd délutántól északon, északnyugaton és a keleti határszélen záporok, zivatarok kialakulására van esély. Ma az északi, északkeleti, holnap a déli szél élénkülhet meg, zivatarok környezetében átmenetileg erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 15 és 21 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 32 és 37 fok között alakul.
(Forrás: met.hu)
A két település közötti kerékpárút kiépítésére a Zala Vármegyei Önkormányzat írt ki pályázatot vissza nem térítendő uniós támogatásból.
Hamisítatlan medárdi időnk van, igaz az előző években elszoktunk ettől.
Több balatoni vonatra már számozás alapján, kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani.
Összességében sok helyen kell ismétlődő jelleggel záporra, zivatarra, illetve esőre is számítani.
Nedves, labilis léghullámok érkeznek dél, délnyugat felől, aminek hatására megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye.
Változékonyabbra fordul időjárásunk, a jövő hét elején, közepén gyakori vendégünk lesz a csapadék.
Holnap még nagyrészt eseménytelen, nyugodt lesz az idő, csak néhol fordulhat elő csapadék. Hétfőtől aztán....
Tavaink vize már 21, 22 fokos, szombaton viszont a csúcsérték is lesz, ahol hasonló értéket vesz fel.
Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával.
Napos, meleg, nagyrészt száraz idő várható, de a déli tájakon továbbra is esély nyílik záporok, zivatarok kialakulására.
A következő napokban egyre inkább csak délen lehetnek záporok, zivatarok, majd a hétvégén már ott se nagyon.
A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.