(Fotó: Pexels)
Beláthatatlan kockázatokkal fog járni Európa számára, ha nem ér véget hamarosan az ukrajnai háború, ugyanis ez esetben a közvetlen következmények mellett újabb migrációs hullámokkal is számolni kell – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülése előtt arról számolt be, hogy a fegyveres konfliktus következményei egyre súlyosabbak.
„Gyakorlatilag a 24., de inkább már a 25. órában vagyunk. Félre kell tenni a háborút eszkaláló javaslatokat és végre a béketeremtésre kellene koncentrálnia mindenkinek” – fogalmazott.
„Emberek százai halnak meg, emberek tízezrei menekülnek el Ukrajnából naponta, az európai gazdaság egyre mélyebb recesszióba kezd süllyedni, az energiaellátási válság minden egyes előrejelzésnél egyre súlyosabb lesz, a gazdaságot gyakorlatilag agyonvágó energiaárak egyre magasabbak” – mutatott rá.
Mint közölte, épp itt lenne az ideje a rendezésnek, ezért azt fogja kérni EU-s kollégáitól, hogy
„végre felejtsük el azokat a javaslatokat, amelyek a háború további eszkalálódásának veszélyével járnak, és végre koncentráljon Európa a béke megteremtésére”.
Szijjártó Péter leszögezte: ha nem lesz béke hamarosan, akkor a következmények még tragikusabbak lesznek, sok ezer ember hal még majd meg, további tíz- és százezreknek kell elmenekülniük, az európai gazdaság példátlan válságba fog süllyedni és az energiaellátási krízis is egyre súlyosabbá válik.
Jelentős kockázatnak nevezte azt is, hogy az ukrán és az orosz élelmiszerexport továbbra is jóval alatta marad a békeidőbelinek.
„Több százmillió ember nem kapja majd meg azt az élelmiszert, amelyre szüksége van, ráadásul ezeknek az embereknek a döntő többsége a világ olyan térségeiben él, amelyek amúgy is sajnos hajlamosak a destabilizációra, ahonnan amúgy is illegális migrációs hullámok szoktak kiindulni”
– emelte ki.
A miniszter szavai szerint ezért béke hiányában Európának a háború közvetlen következményei mellett újabb migrációs hullámokkal is szembesülnie kell valószínűleg, ami beláthatatlan kockázatokkal járhat a kontinens számára.
(Forrás: hirado.hu)
Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.
Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.
2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.
Krausz Ferenc, magyar származású kutató kapta az idei fizikai Nobel-díjat megosztva két tudós társával.
A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.