(Fotó: Getty Images Signature)
Folytatódik a mozgalmas időjárás; a mediterrán ciklon távozása után hátoldali helyzetre számíthatunk, így nagy területen megerősödik, sőt viharossá is fokozódik az északnyugati szél, és záporok tulajdonképpen bárhol előfordulhatnak a hét utolsó napján az országban.
Éjszaka nyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, keletebbre viszont továbbra is borult idő várható. A csapadékzóna kelet, északkelet felé helyeződik át, ott esős idő lesz a jellemző. Vasárnap felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, azonban az északkeleti, keleti megyékben kezdetben előfordulnak felhősebb területek, ott a kora délelőtti órákig még eső valószínű. A gyorsan vonuló felhőtömbökből elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar. Estétől nyugat felől felhősödés kezdődik, és megnő a csapadékhajlam. Az északnyugati szél az éjszaka folyamán elkezd megerősödni, míg vasárnap már többfelé erős lesz az északnyugati, nyugati szél és főként a szélcsatornában viharos lökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, de a derült, szélcsendesebb délnyugati részeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 14 és 19 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.
Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.
2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.
Krausz Ferenc, magyar származású kutató kapta az idei fizikai Nobel-díjat megosztva két tudós társával.
A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.